BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra megjelent az M3-as felújítására vonatkozó pályázat

Elképzelhető, hogy mégis lesznek liftek az M3-as metróvonal állomásain. A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. ugyanis most újra megjelentette az Európai Unió hivatalos lapjában, a TED-ben a Kőbánya-Kispest és a Népliget állomás közötti vonalszakasz állomásainak felújítására vonatkozó tendert, amelynek egyebek között ez is a része. Mindez azután vált időszerűvé, hogy a főváros irreálisan magasnak tartotta a korábbi pályázatra érkezett ajánlatokat, és megsemmisítette az eljárást, így egy időre veszélybe került az állomások rekonstrukciója.

Most viszont megjelent az új felhívás, amely szerint a Kőbánya-Kispest, Határ út, Pöttyös utca, Ecseri út, Népliget állomásokon rekonstrukciós munkákat végeznek majd. A győztesre építészeti, szerkezetépítési és szigetelésjavítási munkák várnak, emellett neki kell beépítenie a mozgólépcsőket és a lifteket, felújítania az épületgépészeti és különleges gépészeti berendezéseket, kicserélnie az áramellátási rendszerek, valamint az állomások erőátviteli és világítási berendezéseit.

Az minden bizonnyal a pályázati dokumentációból derül majd ki, hogy az egyes állomásokon pontosan milyen munkát kell elvégezni, illetve hogy mely megállókban kell liftet beépíteni. A föld alatti rekonstrukciók mellett felszíni közmű-kiváltási és -építési munkák is várnak a majdani nyertesre.

Az értékelés során a legnagyobb súlyszáma (50) az árnak lesz, de az a pályázó is előnyt élvez, amelyik többletjótállást vállal a minimálisan kötelező 36 hónaphoz képest. A szerződés időtartam 16 hónap. Az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2017. február 16.

Az említett pályázat a Kőér utcai járműtelep felújítási munkáinak a kivitelezésére is vonatkozik. Ezen belül egyebek mellett a járműtelep hat épületének szerkezetépítési és -javítási, -bővítési, építészeti, épületgépészeti és villamos installációs korszerűsítési munkáit kell elvégezni, és ki kell építeni a járműtelep tűzjelző rendszerét. Mindezeken túl az M3-as vonal járműállományának korszerűsítése miatt a járműfenntartáshoz közvetlenül kapcsolódó épületekben lévő technológiai berendezések és rendszerek felújítása és cseréje is a pályázat nyertesére vár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.