BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig bírták, csődbe ment a fapados légitársaság: mától az összes járatát törölték, az ügyfélszolgálat elérhetetlen – egyetlen ember mentheti meg a Földön

Négy évtized után függeszti fel tevékenységét. A légitársaság már egy ideje pénzügyi gondokkal küzdött, de az iráni konfliktus nyomán elszabaduló olajárakkal szemben a vezetés tehetetlen volt, kormányzati segítséget pedig hiába vártak.

A Spirit Airlines vezetése hónapok óta igyekezett forrásokat találni a szorult helyzetben lévő vállalat működéséhez. Már annak a lehetősége is felmerült, hogy az amerikai állam nyújthat segítséget a fapados légitársaságnak, ám a tárgyalások kudarcba fulladtak.

Eddig bírták, csődbe ment a fapados légitársaság: mától az összes járatát törölték, az ügyfélszolgálat elérhetetlen – egyetlen ember mentheti meg a Földön
Eddig bírták, csődbe ment a fapados légitársaság: mától az összes járatát törölték, az ügyfélszolgálat elérhetetlen – egyetlen ember mentheti meg a Földön / Fotó: Shutterstock

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy az amerikai kormány csak akkor hajlandó pénzügyi mentőövet biztosítani, amennyiben az egy „jó üzlet”, ebben pedig az elnök úgy tűnik egyáltalán nem biztos.

Fapados légitársaság csődben, az olajválság sem segített

Az amerikai diszkont légitársaság bejelentette, hogy négy évtized után leállítja járatait, miután hitelezői nem tudtak megállapodni egy 500 millió dolláros állami mentőcsomag részleteiről:

Mély csalódottsággal tudatjuk, hogy 2026. május 2-án a Spirit Airlines azonnali hatállyal megkezdte működésének rendezett felszámolását

− olvasható a vállalat honlapján közzétett közleményben, amiben felhívják a figyelmet arra is, hogy minden járat törlésre került, az ügyfélszolgálat pedig nem érhető el többé.

A tárgyalások azért szakadtak meg, mert a kötvénytulajdonosok ellenezték, hogy a javasolt állami hitel megelőzze követeléseiket a vállalat adósságstruktúrájában. Ennek következtében nem született megállapodás a Fehér Ház és a Spirit tanácsadói között, a pénz pedig elfogyott.

A Trump-kabinet korábban megerősítette a hírt, miszerint az állam hajlandó akár 500 millió dollárt is befektetni a légitársaságba annak érdekében, hogy finanszírozza a Spirit kilépését a csődeljárásból, amely 2024 novemberében indult. A tervek szerint a vállalat pénzügyi helyzetének 2025-re stabilizálódni kellett volna, de a sorozatos reformok és átalakítások ellenére ez nem sikerült.

Amennyiben a kormány befektetővé válna, akkor ez azt jelentené, hogy részesedét szerezne a magánvállalatban, ám a megállapodás nem született meg, mivel annak előfeltétele volt, hogy a Spirit hitelezői:

  • vagy megállapodnak az állammal,
  • vagy az államnak azonnal ki kellett volna fizetni a vállalt összes adósságát, ami megközelítőleg 3 milliárd dollárt jelent.

A hitelezők eltérő álláspontot képviseltek, a 275 millió dolláros, elsőbbségi, forgó hitelkeret birtokosa a Citigroup például hajlandó lett volna jóváhagyni a mentőcsomagot. Ezzel szemben a Spirit kötvénytulajdonosainak nagyobb csoportja inkább a vállalat eszközeinek felszámolását részesítette előnyben az átszervezéssel szemben.

A Citadel Americas, a Cyrus Capital, az Ares Management, a Pimco és az Arena Capital a több millió dolláros működési veszteségre hivatkozva utasította el az ajánlatot, mivel a Spirit már a háború kitörését megelőzően is tetemes működési veszteséget halmozott fel, amin a magas üzemanyagárak csak tovább rontottak.

A Spirit légitársaság mentőcsomagja

A javasolt mentőcsomag, a vállalat átszervezése után, új adósságinstrumentumokat biztosított volna a kötvénytulajdonosoknak, valamint megkapták volna a társaság részvényeinek 10 százalékát is.

A Trump-adminisztráció rendkívüli erőfeszítéseket tett a Spirit megmentésére, de egy holttestbe nem lehet életet lehelni

− nyilatkozta az egyik hitelező, aki arról is beszélt, hogy az érintettek ajánlatot tettek a kormánynak, ám az alternatív tervet sem a légitársaság vezetése, sem a kormány nem támogatta.

A vállat szóvivője nem kívánt reagálni a hitelezők álláspontjára, ám arról számolt be, hogy márciusban még hajlandóság mutatkozott a légitársaság megmentésére.

Donald Trump arra a kérdésre, miszerint elfogadható-e a kormány számára, hogy esetlegesen a kötvénytulajdonosok mögé kerüljön az adósságstruktúrában így válaszolt:

„Vizsgáljuk a Spirit helyzetét, és ha tudunk segíteni, megtesszük, de nekünk kell elsőnek lennünk. Mi vagyunk az elsők. Amerika az első” − mondta, majd később arról is beszélt, hogy szeretnék megmenteni a légitársaságot, ezért adtak egy végső ajánlatot.

Mi lesz az utasokkal?

A bajba jutott utasoknak a United Airlines kész segítséget nyújtani, továbbá több légitársaság is jelezte, hogy hajlandóak az érintett útvonalak üzemeltetésére, valamint a Spirit eszközeinek felvásárlására. 

A United vezetése már korábban is jelezte, hogy amennyiben a Spirit hirtelen megszűnne, abban az esetben hajlandó átvenni az érintett útvonalakat, amire a diszkont társaság vezetése így reagált:

A United csak meg akar szabadulni egy olcsó alternatívát kínáló vetélytárstól, ezzel pedig az utasok járnának rosszul.

A váratlan helyzetre az American Airlines is reagált. A dallasi székhelyű óriásvállalat úgy segíti az érintett utasokat, hogy díjplafont vezet be azokon az útvonalakon, ahol mindkét légitársaság üzemeltet járatokat.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.