Húzd meg, ereszd meg!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A megszorítások konjunktúrára veszélyes voltáról szóló politikai vita a vezető fejlett és feltörekvő nemzetgazdaságokat tömörítő G20 június 26–27-i csúcstalálkozójára érte el csúcspontját. Az ellentét különösen az USA és egyes uniós országok – leginkább Németország – között vált élessé, mivel Washington a további eladósodás melletti keresletélénkítést pártolta, míg az erős exportgazdaságra támaszkodó Berlin a deficit lefaragása mellett állt ki.
Az USA végül egyedül maradt véleményével, miután nemcsak a németek, de a franciák és a britek is a kemény konszolidáció mellett döntöttek, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is a takarékoskodás pártját fogta. Angela Merkel német kancellár egyébként a kanadai csúcson uralkodó, barátságosnak tűnő hangulat ellenére is újfent leszögezte, hazája „tovább halad a kijelölt úton”, vagyis Berlin mindenképpen keresztül kívánja vinni a 80 milliárd eurós konszolidációt.
Az IMF igazgatója, Dominique Strauss-Kahn a múlt héten óva intett a recesszió visszatérésével való riogatástól, és hangsúlyozta, a valutaalap továbbra is 4,2 százalékos globális növekedésre számít 2010-ben, illetve hasonló mértékűre 2011-ben is. Az IMF ezenfelül a G20-csúcsra elkészített elemzésében arra is rámutatott, hogy a megszorítások és a strukturális reformok együttes alkalmazása képes életben tartani a növekedést.
Az IMF-hez hasonlóan Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és több elemző is arra számít, hogy az európai országok és az USA nagymértékű eladósodottsága miatti piaci bizonytalanságot mérsékelhetné a határozott és koordinált konszolidáció, és ez visszahozhatná a fogyasztási és beruházási kedvet.
A DIW német kutatóintézet is hasonló előrejelzést vázol fel elemzésében, rámutatva, az IMF által valószínűsített kedvező konjunkturális helyzet miatt éppen most nyílhat meg az a fiskális mozgástér, amely az euróövezet államainak konszolidációjához szükséges. A DIW szerint egyébként a német kabinet például nem is ment elég messzire a lefaragások terén.
A dániai Danske Market kutatóintézet, illetve az Allianz biztosítási óriás elemzői szerint ugyanakkor a globális konjunktúra mellett az euró gyengesége is nagymértékben tompítani tudja a megszorítások fékező hatását. A cég azonban arra is rámutat, hogy az egyes euróövezeti országok esetében nagyon eltérő lehet az egymással ellentétes hatások végeredménye. A Danske Market abból indul ki, hogy az euróhatás inkább a nagy EU-n kívüli exporthányaddal rendelkező tagállamokra, így például Németországra vagy Írországra nézve lehet kedvező. Ezzel szemben a legrosszabb fiskális helyzetben lévő dél-európai államok inkább a megszorítások fékező hatásait tapasztalnák meg, tekintettel sokkal kisebb és főleg uniós országokba irányuló kivitelükre.
Ezenfelül az előrejelzés másik gyenge pontja az euró árfolyamának alakulása lehet. A korábban idézett DIW-prognózisban például szerepel egy 1,5 dolláros euró-dollár árfolyam is mint lehetséges jövőbeni szcenárió.
Az optimista jóslatoknak ellentmondani látszik az az alig két hete bejelentett brit megszorítási csomag hatásait elemző londoni pénzügyminisztériumi jelentés is, amely a magán- és állami szférában összesen 1,3 millió munkahely megszűnését valószínűsíti 2015-ig. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy George Osborne brit pénzügyminiszter a hét elején utasította a többi tárca vezetőjét, hogy készítsenek egy 25 és egy 40 (!) százalékos költségcsökkentéssel számoló forgatókönyvet is (VG, július 6., 5. o.). A Bank of England monetáris tanácsának tagja, Adam Posen ugyanakkor igen szkeptikusan nyilatkozott a megszorítások időzítésével kapcsolatban, szerinte korántsem biztos, hogy a világkonjunktúra kellő húzóerőt biztosít majd a restriktív fiskális hatásokkal szemben. JK
A magyar út
A költségvetési pályában az EU nagy részével ellentétes utat írt le Magyarország az elmúlt években. Már 2006 őszén megkezdődött a kiigazítási periódus, mivel addigra kiderült, hogy a fenntarthatatlan költekezésnek véget kell vetni. A régiós országokhoz képest már korábban is tapasztalható volt némi lendületvesztés, ám ekkortól szinte teljesen leállt a magyar növekedés, átlagosan alig érte el az 1,5 százalékot, azaz az EU-hoz vett felzárkózásunk is elakadt. Ezt utóbb főként arra vezették vissza a közgazdászok, hogy a szerkezeti reformok helyett elsősorban adónövelésre támaszkodott a Gyurcsány-kormány. Az állami bevételek a 2006-os 42,6 százalékról 2009-re fokozatosan 46 százalék közelébe emelkedtek GDP-arányosan, miközben a kiadási hányad lényegében a 2006 előtti szint körül maradt.
Emlékezetes az ideiglenesnek szánt különadó, amely évekig a rendszerben maradt, és egyaránt növelte a személyi jövedelemadót és a társasági adót, emellett áfaemelés, illetve a jövedéki adók többszöri felsrófolása is fékezte a gazdaságot. Történt ugyan kiadáscsökkentés több területen is, ám az hatékonyságnövelés helyett többnyire fűnyíróelvszerű forrásmegvonásban merült ki, s ez a későbbiekben működési zavarok sorához vezetett, mint azt az egészségügy vagy a közösségi közlekedés példázza.
A jóléti rendszer fontosabb elemeihez már csak a Bajnai-kormány nyúlt hozzá 2009-ben, de az ilyen jellegű változtatások csak lassan öltenek testet a foglalkoztatásban és a növekedésben. Az elmúlt évek egyik legnagyobb hibájának nevezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hogy 2006 óta már ötödik éve megszorító politika érvényesül. Emellett az állam azzal korlátozta a gazdaságot, hogy a ráfordított forrásokhoz képest gyenge a közszolgáltatások színvonala – tette hozzá tegnapi parlamenti felszólalásában a miniszter. BD
A „negatív” ír példa
A megszorításokat ellenző tekintélyes közgazdászok egyik fő hangadója, a Nobel-díjas Paul Krugman kedvenc negatív példája Írország szokott lenni. Krugman szerint ugyanis az, hogy a mindenkinél korábban bevezetett és nagyon szigorú megszorítások ellenére sem erősödött meg a pénzpiaci bizalom Dublin iránt, jól mutatja, menynyire nem érik el a kívánt hatást a takarékossági lépések.
Krugman kritikusai ugyanakkor rámutatnak, hasonló érveléssel lehetne támadni a fiskális élénkítő lépéseket, amelyek szemmel láthatólag sok esetben szintén nem jártak nagy eredménnyel az államadósság megugrásán kívül. A költekezés védelmezői szerint a helyzet még rosszabb lett volna a konjunktúra támogatása nélkül, de ugyanez az érv Írország példájára is alkalmazható: lehet, hogy a megszorítások nélkül még tarthatatlanabb lenne az eladósodottság és a piaci bizalomvesztés. VG
