BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Suppan: Nem a kormányon múlt, hogy elszállt a hiány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A költségvetési hiány a 3,8 százalékos előirányzathoz képest a GDP 4,3 százalékán alakult. Az önkormányzatok miatt lett magasabb a hiány, miközben sokat tettek azért, hogy leszorítsák a deficitet, és egyes törvényi kötelezettségeiknek sem tudnak eleget tenni - vélekedett Suppan Gergely, a TakarékBank közgazdásza.

A tavalyi költségvetési hiány a GDP 4,3 százalékában teljesült az Európai Unió módszertana szerinti számítás alapján – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Suppan Gergely, a TakarékBank közgazdásza úgy vélekedett, „hetek óta keringett, hogy nagyobb lesz a költségvetési hiány” a tervezett 3,8 százalékos deficitcélnál. Így nem indokolt, hogy a forint árfolyamára hatást gyakoroljon – tette hozzá. Az eurót 266, a svájci fraknot 204 forint alatt jegyzik.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

„Nem a kormányon múlt”, hogy magasabb lett a deficit, a „központi költségvetés 10 milliárd forinttal jobban is teljesített, mint az előirányzat” – mondta Suppan Gergely a Világgazdaság Online-nak.

Ahogyan a kormány is jelezte korábban, az „önkormányzatok miatt szállt el a hiány, és ebben minimális a kormány felelőssége” – vélekedett. „Ezzel nem a kormány megítélését rontotta a magasabb hiány” – tette hozzá.

A problémát az iparűzési adó és egyéb adóbevételek csökkenése okozta, amely nem az önkormányzatok hibája, hanem leginkább a válság hatása – monda Suppan Gergely.

A kiadási oldalt pedig annyira leszorították, hogy egyes „kötelező feladatokat” sem tudtak ellátni – nyilatkozta a közgazdász. „Miközben a törvényi kötelezettségeiket el kell látniuk, és a központi költségvetésből is egyre kevesebb pénzt kapnak” – magyarázta Suppan.

Az idei évet nem lehet összehasonlítani a tavalyi évvel, mert olyan „rendkívül egyszerű tételek befolyásolják”, mint például a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.