VOSZ: a legmagasabb szintű nemzetközi vállalkozói érdekképviseleti kapcsolatokra törekszenek
Évek óta képviseli a nemzetközi kapcsolatokat társelnöki szinten a VOSZ, Kovács Patrik személyében. A VOSZ márpedig „élenjáró szeretne lenni a külpiacok és a működő nemzetközi partnerkapcsolatok kiépítésében, képviselve a hazai kkv-k, különösen a VOSZ-tagvállalkozások érdekeit” – mondta korábban Kovács Patrik.

Mindezek elérésére érdekében pedig olyan következetes és aktív munkára van szükség, amely megragad minden lehetőséget ahhoz, hogy a VOSZ megjelenjen azokon a fórumokon, ahol be lehet mutatni a hazai vállalkozásokat, exportképes termékeiket és szolgáltatásaikat, valamint ezáltal integratív szerepet tudnak betölteni a nemzetközi partnerségi együttműködésekben.
Jó példa erre az idei OECD KKV Miniszteri Konferencián való aktív részvétel. „A miniszteri konferenciát megelőzően készítettünk egy globális kérdőíves kutatást, amelynek keretében az OECD országok kis- és középvállalkozói mondták el, hogy milyen területeken van szükségük támogatásra. Ezt a speciális háttéranyagot, valamint a „KKV Stakeholder” konferenciánk összefoglalóját bemutattuk a OECD Miniszteri ülésen – a világ 38 legfejletteb országai minisztereinek–, amely így megalapozta a tanácskozást” – számolt be erről az eseményről Kovács Patrik, aki az OECD KKV és Vállalkozási Bizottságának elnöke is egyben.

Ezeken túl a VOSZ aktív szerepet vállal az ENSZ munkaügyi szervezetében, az ILO-ban is, valamint rendszeresen képviseli a hazai vállalkozásokat a világ 20 legnagyobb gazdaságával rendelkező országokat tömörítő Business20-ban. – Augusztusban részt vettünk, az OECD gazdasági delegációját vezetve a G20-ak üzleti konferenciáján, Indiában, az idei B20-on – tájékoztatott Kovács Patrik.
Az ILO munkaadói partnere a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetsége (International Organization of Employers, IOE), amelyben a VOSZ-t Varga Júlia nemzetközi és oktatási igazgató képviseli.
A VOSZ nemzetközi kapcsolataiban a fentieken kívül érdemes megemlíteni a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mellett működő Üzleti és Ipari Tanácsadó Bizottságot (Business and Industry Advisory Council - BIAC) is, amelynek a 2010-es párizsi közgyűlésén a két magyar munkaadói tagszervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) képviseletében Lőrincze Pétert, a VOSZ elnöki tanácsadóját is beválasztották a végrehajtó bizottságba.
Krisán László, a VOSZ társelnöke, a Kereskedelmi és Szolgáltató tagozatának elnöke pedig 2005-től képviseli a hazai vállalkozások érdekeit az EuroCommers Bruxelles-ben.
„Nyergelj! Fordulj!”: a hazai KKV-knak is változniuk kell
Bár Jókai Mór méltán híres regényében, a Kőszívű ember fiaiban a magyar huszárok külföldről hazafelé vették az irányt, ezzel a felszólítással most a hazai KKV-knak érdemes újragondolniuk nemzetközi kapcsolataikat.
„A hazai kkv számára elérhetőek olyan támogatások, például a HEPA közreműködésével, amelyek az exporttevékenységet erősítik, ezek az alkalmak pedig, mint a ningbo-i vásár, fontos üzleti kapcsolatépítési lehetőségek adnak a magyar vállalkozásoknak, ugyanakkor bár egyre jelentősebb az a nemzetközi kapcsolatrendszer, amelyből a hazai kkv-k profitálhatnak, a proaktivitás, a részvétel is elengedhetetlen a sikerhez” – mondta egy kínai vásár után a VOSZ társelnöke. Kovács Patrik hozzátette, „hiába az internetes kapcsolattartás lehetősége, a Google, vagy éppen a korabeli „yellow pages”, a személyes és informális kapcsolatépítés mára megkerülhetetlenné vált az üzleti fejlesztési folyamatokban, és ezt minden hazai, exportképes kkv-nak is látnia kell”.

A VOSZ nemzetközi munkája során felkutatja azokat a lehetőségeket, amelyekből a hazai vállalkozások is profitálhatnak, ugyanakkor fontos az is, hogy élni tudjanak ezzel. A nemzetközi gazdasági együttműködések ma már elérhetőek, ha úgy tetszik, „kézzel foghatóak”, amelyeket meg lehet tölteni tartalommal, hogy minél több sikeres vállalkozás legyen itthon.
Határon túli magyar vállalkozások: számítani egymásra!
A VOSZ elnöksége mindig fontosnak tartotta a határon túli magyar vállalkozói szövetségekkel való kapcsolat kialakítását és ápolását, amelyet először Czomba Csaba kezdeményezésére 2016-ban indítottak el. Ekkor írta alá ugyanis Demján Sándor, a VOSZ 5 éve elhunyt elnöke és Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) elnöke a két szervezet közötti partnerségi megállapodást.
– A megállapodás részeként a felek megfogalmazták, cél a kárpátaljai és a magyarországi vállalkozások kétoldalú kapcsolatainak fejlesztése. Később Virág László, a VOSZ felterjesztése alapján 2017-ben megkapta a Magyar Gazdaságért Díjat. A KMVSZ pedig 2018-tól társult tagja lett a VOSZ-nak – mondta Czomba Csaba, a VOSZ keretén belül működő Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) megalapítója és elnöke, aki a VOSZ társelnöke és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezet elnöke is.
Czomba Csabától hozzátette, a szervezet már 22 határon túli vállalkozói érdekképviseleti szervezettel működik együtt, és folyamatosan azon dolgoznak, hogyan lehet a határon túli magyar vállalkozásokat egyrészt támogatni, másrészt partnerségeket kialakítani az anyagországi vállalkozásokkal.

Ennek szellemében évente több alkalommal rendeznek konferenciákat és üzletember-találkozókat, mint például a Magyarkanizsán megrendezett Délvidék Összefog elnevezésű, vagy a Csíkszeredában tartott elnökségi ülés és üzletember találkozó. Említésre érdemes még a komáromi és kassai Év Vállalkozója verseny, a Szlovákiai Magyar Közgazdászok találkozója, Nyitrán, valamint a rendszeres budapesti elnökségi ülések, konferenciák. A KMVNF taglétszáma ma már megközelíti a hétezret.
A KMVNF és a VOSZ egy közös felületet, egy online vállalkozói piacteret is létrehoz annak érdekében, hogy az anyaországi és a határon túli vállalkozások online jelenlétét erősítsék a közeli jövőben. Ez a B2B portál várhatóan az ősszel már hivatalosan elindulhat a határon túli vállalkozói szervezetek tagjainak ajánlataival, üzleti szolgáltatásainak, termékeinek bemutatásával.