BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tévedés volt: ez a valóság a kirabolt kecskeméti MiG-29-ekről – perdöntő részletek derültek ki

Ismeretlenek hatoltak be a kecskeméti katonai repülőtér területére, ahol MiG-29-esekből raboltak el alkatrészeket. A honvédelmi minisztérium szerint a magyar emberek biztonsága nem került veszélybe.

A július végén történt betöréses lopást követően – már jóval az erről megjelent híreket megelőzően – a honvédelmi miniszter azonnal belső vizsgálatot indított, illetve nyomozás kezdődött – olvasható a honvédelmi minisztérium közleményében.

Jared Isaacman In His MiG-29 Fighter Jet Performing At EAA AirVenture 2025
Tévedés volt: ez a valóság a kirabolt kecskeméti MiG-29-ekről / Fotó: NurPhoto /  AFP

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy 

ismeretlenek hatoltak be a kecskeméti katonai repülőtér területére, a MiG-29-esek orrkúpjai alatt lévő lokátortér alkatrészeit vitték el.

A kecskeméti bázison azok a MiG-29-esek állnak, amelyeket Magyarország 1993-ban kapott Oroszországtól az államadósság fejében. A típus 2010-ben vonult nyugdíjba a honvédségnél, ekkorra már mindössze négy repülőgép volt hadra fogható. A helyüket a Gripenek vették át.

A minisztérium közlése szerint a bűncselekmény a laktanya területén belül, a kerítéshez közeli, roncstelepszerű helyen tárolt, feleslegesnek nyilvánított és a hadrendből 2010-ben kivont MiG-29-es repülőgépeket érintette.

„A repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága a rágalmakkal ellentétben nem került veszélybe. Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen” – fogalmazott a honvédelmi minisztérium.

A régóta működésképtelen repülőgépek az MNV Zrt. tulajdonában vannak, több mint egy évtizede csupán tárolják őket Kecskeméten. A betörést követően a bázison tárolt MiG-29-es repülőgépek őrzés-védelmét megerősítették.

A MiG-29-eseket a Magyar Honvédség Gripenjei 2010-ben váltották fel, azóta biztosítják hazánk és számos más NATO-tagország légtérvédelmét.

A rendőrségi nyomozás folyamatban van. Az ügyben fegyelmi eljárás indult.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.