BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Befülledt a luxus, az Estée Laudernek sürgősen tanácsadókra van szüksége, és árat csökkent – Európában is

Nem keltettek örömet az amerikai kozmetikai óriás éves eredményei. Az Estée Lauder részvényeinek zuhanását az sem tudta megállítani, hogy bejelentette, külső tanácsadókat bízott meg márkái felülvizsgálatával, és csökkenti bizonyos termékei árát. A vállalat a kínai és az amerikai piacon is bajban van.

Az Estée Lauder szerdán közölte: külső tanácsadókat bízott meg a márkái felülvizsgálatával annak érdekében, hogy gyorsabban fordíthassa értékesítései évek óta tartó visszaesését, amit a júniusban zárult pénzügyi éve eredményeinek friss jelentése is tükröz. A vállalat részvényei zuhantak, és a bejelentés azzal együtt sem tudta ezt megállítani, hogy bizonyos termékeik árának csökkentéséről is beszámoltak. 

Estée Lauder To Cut Up To 7,000 Jobs In Corporate Overhaul
Az Estée Lauder árai csökkentésével szeretné visszanyerni a fogyasztókat / Fotó: Yuki Iwamura

A konferenciahíváson, amelyen az eredményeket elemezték, Stéphane de La Faverie vezérigazgató elmondta: a cég újragondolja portfólióját annak érdekében, hogy

a közép- és hosszú távon a legnagyobb megtérülést hozó lehetőségekre összpontosítson,

a felülvizsgálat eredményeiről később tájékoztatnak – írta a Bloomberg.

Az Estée Lauder, La Mer, MAC, Too Faced és a Bobbi Brown márka is visszaesett

Az Estée Lauder bőrápolási termékeket, kozmetikumokat, hajápolási cikkeket és parfümöket forgalmaz. A pénzügyi évben a bőrápolási üzletág eladásai 12 százalékkal estek vissza,

  • főként az Estée Lauder és a La Mer márka gyengélkedése miatt.
  • A sminktermékek forgalma 5 százalékkal csökkent a MAC, a Too Faced és a Bobbi Brown márka visszaesése miatt, 
  • és az Aveda bevételei is mérséklődtek.

A cég részvényei több mint 4 százalékot buktak a New York-i kereskedésben, igaz, hogy az év eleje óta még így is emelkedtek, meghaladva az S&P 500 index teljesítményét.

A pénzügyi évre részvényenként 1,90–2,10 dollár közötti korrigált nyereséget várnak, ami elmarad az elemzői várakozásoktól a Bloomberg felmérése szerint. A vállalat mintegy 100 millió dolláros profitcsökkenésre számít az emelkedő amerikai vámok miatt.

A kozmetikai vállalat költségeket csökkent

De La Faverie költségcsökkentésbe kezdett: 

  • dolgozókat bocsát el, és kiszervez bizonyos szolgáltatásokat,
  •  miközben befektet abba, hogy több bőrápolási és kozmetikai terméket értékesítsen az Amazonon, a TikTokon és más platformokon.
  •  Ez elmozdulás a hagyományos áruházakra épülő modelltől, amely eddig a vállalatot jellemezte.

Kemény versenyt támaszt a L’Oréal 

A vállalat bajban van a kínai piacon, ahol a kereslet lassult, miközben az Egyesült Államokban egyre inkább alulmarad az új szereplőkkel és a rivális L’Oréal SA márkáival szemben.

De La Faverie azon is dolgozik, hogy csökkentse a vállalat függőségét a kínai és dél-koreai duty free üzletektől, amelyek közvetlenül a pandémia után a cég bevételének akár egyharmadát is adták. Azóta az eladások zuhantak, miközben a kínai fogyasztók ismét a külföldi utazásokat választják a kozmetikumok vásárlása helyett.

Az áraknak is csökkenniük kell, de nem minden termékre

De La Faverie egy interjúban azt is elmondta a hírügynökségnek, hogy bizonyos termékek árát a vásárlók megnyerése érdekében csökkentik – egy olyan időszakban, amikor sok fogyasztói termékeket forgalmazó amerikai cég a vámköltségek emelkedése miatt árakat emel.

Abban a percben, hogy megtesszük, sokkal több fogyasztó gravitál [az olcsóbb termékek felé]

– mondta.

A vállalat közlése szerint csökkentette az árakat például a Clinique Dramatically Different Moisturizing Lotion termékén Európában, a Közel-Keleten és Afrikában; a MAC Studio Fix alapozóin az Egyesült Államokban, valamint más MAC-termékeken Indiában.

A csökkentések azonban nem általánosak, és „ott fogunk árat emelni a vámok ellensúlyozására, ahol van ármeghatározó erőnk” – mondta De La Faverie. Hozzátette: a vállalat arra számít, hogy a jelenlegi, jövő júniusban záruló pénzügyi évben az árak összességében alacsony egy számjegyű százalékkal emelkednek, összhangban az elmúlt évek átlagos éves áremeléseivel.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.