Van, nincs, lesz: energiaközösségek helyzete Magyarországon (x)

A zöldátálláshoz számos, itthon korábban ismeretlen vagy nem alkalmazott eszközt, eljárást kell bevezetni. Az egyik ilyen az energiaközösségek léte, ahol a közösség tagjai megosztják energetikával kapcsolatos termelő- és tárolókapacitásaikat, illetve akár fogyasztóként is közösségbe tömörülnek. Mindez segítené az energiatermelés decentralizációját, komoly környezeti előnyökkel járna, miközben gazdasági előnyöket is biztosítana a résztvevők mindegyikének ‒ vezette fel a kérdést dr. Molnár Ferenc, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnöke.

Egy ilyen energiaközösség egyébként jogi személy, tehát szerződést köthet például az energiaszektor nagy szereplőivel. Ezek a közösségek minden tekintetben nagyon változatosak lehetnek. Létrehozhatnak ilyet magánszemélyek ‒ például egy utca vagy negyed háztulajdonosai –, de kis- és középvállalkozások, társasházak, akár önkormányzatok is. Elvben nincs akadálya, hogy egy falu vagy más település egyben energiaközösség is legyen. Mindehhez saját infrastruktúrára sincs szükség, a résztvevők használhatják az elszámoláshoz a meglévő hálózatot, mérőket és más rendszerelemeket. Az energiaközösségek, amikor létrejönnek, egyszerre támogatják a környezeti célokat és csökkentik a tagok kiadásait, illetve növelik bevételeiket, miközben helyben tartják a forrásokat és erősítik a közösség összetartását.

Jelenleg, ha egy háztartási kiserőműnek jelentős többletkapacitása van, a tulajdonos inkább elfogyasztja, akár elpazarolja azt, mert a jellemző szerződések szerint nem éri meg visszatáplálni a hálózatra, az áramszolgáltatónak/kereskedőnek nem érdeke ösztönözni a visszatáplálást. Egy energiaközösségben ugyanez a háztartás abban lesz érdekelt, hogy ő maga minél takarékosabban működjön, a fel nem használt energiamennyiség pedig bevételt hoz számára, miközben kölcsönösségi alapon megosztja a közösség tagjaival, akik ennek hiányában csak más forrásból, drágábban tudnák pillanatnyi energiaszükségletüket kielégíteni. Ezzel közben javítja a helyi vállalkozások versenyképességét vagy csökkenti a szomszédok rezsiköltségeit, hiszen ők pedig olcsóbban kapják az áramot, mint ha piaci áron szereznék be, hosszú távon pedig a közösség minden tagja jelentős költségeket takarít meg.

Az energiaközösségek létrejöttét a 2030-as Nemzeti Energiastratégia is prioritásként kezeli, szerepel benne például az a célkitűzés, hogy 2030-ig 178 ilyen alakuljon ki, azaz nagyjából minden járásban jöjjön létre egy energiaközösség. Ennek érdekében több szabályozási módosítás is született, amely támogatni hivatott az ilyen közösségek létrehozását. Az elmúlt években egyébként nagyjából 20 energiaközösségi mintaprojekt is indult itthon, de egyik sem hozott egyelőre teljes körű megoldást. Alkalmasak voltak ugyanakkor arra, hogy a szakemberek és a szakpolitika figyelmét is felhívják azokra a feladatokra, amelyek megnehezítik az energiaközösségek hatékony működését.

Az első és talán legerősebb akadályt ‒ nyilván nem a 20 mintaprojekt esetében ‒ az információs hiányosságok jelentik. Sok szereplő, akik együtt kiváló energiaközösséget hozhatnának létre, egyszerűen nem rendelkezik a kellő ismeretekkel ahhoz, hogy objektíven végiggondolja a lehetőséget, gyakran még nem is hallott erről.

Ilyen téren egyébként, vagyis az edukációban jelentős társadalmi szerepe lehet az MEE-nek is. Az idén 125 esztendős szervezet függetlensége, szakmai hitelessége hatékonnyá teheti a tudás megosztását, mindez pedig megteremtheti az elengedhetetlen bizalmat a szereplők, az energiaközösség tagjai között. Jó példaként elég a szomszédos Ausztriára tekinteni, ahol mintegy 3000 ilyen közösség működik.