A brit közszféra bérezése nem tud lépést tartani a szárnyaló inflációval – jelentette ki vasárnap Mark Harper közlekedési miniszter, miközben az országot sztrájkhullám fenyegeti.

A munkabeszüntetések egyre szélesebb körben terjednek Nagy-Britannia közösségi közlekedési vállalatainál, a múlt héten pedig a betegápolók szakszervezete jelentette be, hogy
több mint 100 éve először sztrájkolni fognak.
A brit fogyasztói árinfláció októberben
a 41 éves csúcsot jelentő 11,1 százalékra emelkedett, ám a legfrissebb, harmadik negyedéves hivatalos adatok szerint a közszféra bérei éves szinten csupán 2,4 százalékkal nőttek,
holott a magánszektorban 6,8 százalékkal emelkedett az átlagos fizetés.
– mondta Harper.
„Megpróbálunk tisztességes béremelést adni a közszférában dolgozóknak, akik nagyon keményen dolgoznak. Ezek azonban nem érhetik el az mértékét, mert arra egyszerűen nincsen pénz. A magánszektorban sem láttunk ilyet” – mondta Harper a Sky Newsnak.
Jeremy Hunt pénzügyminiszter ugyan november 17-én kijelentette, hogy az állami nyugdíjak és a legtöbb szociális juttatás az inflációval összhangban emelkedik, de eközben egy hosszabb távú terv keretében évi 55 milliárd font kiadáscsökkentést és adóemelést tűzött ki célként.
Ez a célkitűzés pedig kevés mozgásteret hagy a minisztereknek a nagyobb béremelések jóváhagyására.
Harper elmondta, hogy a múlt héten a brit Vasúti, Tengerészeti és Közlekedési Dolgozók Nemzeti Szakszervezetének (RMT) és a Közlekedési Alkalmazottak Szövetségének (TSSA) vezetőivel folytatott megbeszélése eredményes volt.
Nagyon értelmes, nagyon konstruktív megbeszéléseket folytattunk
– mondta Harper.
A közlekedési szakszervezetek szerint viszont a brit kormány, amely erőteljesen támogatja a vasúttársaságokat, gyakorlatilag megakadályozta, hogy bérmegállapodást kössenek a munkavállalókkal.
Harper megjegyezte, hogy a vasúti ágazatban – ahol a vasárnapi munkavégzés egyelőre nem kötelező – reformokat szeretne látni, mielőtt magasabb állami finanszírozásról állapodna meg.