BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mintegy kilencezer ukrajnai menekült érkezett kedden hazánkba

Az ukrán–magyar határszakaszon 4395-en léptek be Magyarországra kedden, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4340-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 96 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Az ukrajnai háború elől vonattal 27 ember – köztük 18 gyermek – érkezett Budapestre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A NAÜ szerint tiszták az ukránok, nincs fegyver a nukleáris létesítményekben

Ez már a második alkalom, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek sikerült megcáfolnia az orosz állításokat, amelyek szerint ezekben a létesítményekben veszélyes, illegális tevékenységek folynának.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.