Ingatlan

Négy lakó- és egy irodaház is épül már a Kopaszi-gátnál

Öt épület készül, az egyik a csaknem 20 ezer négyzetméteres BudaPart Gate irodaház, a többi négy épület lakóház, bennük 635 lakással.

Két lakóépület kivitelezési munkálatainak megkezdését jelentette be a Kopaszi-gátnál formálódó 56 hektáros új városnegyed, a BudaPart fejlesztője. A Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. beruházása alig egy éve indult, öt épület készül, az egyik a csaknem 20 ezer négyzetméteres BudaPart Gate irodaház, a többi négy épület lakóház, bennük 635 lakással.

A BudaPart Otthonok A és C épülete után most elindított B és D lakóházzal együtt 124 ezer négyzetméterre bővült a kivitelezés alatt lévő területek összessége.

Az első épületeket 2019 első negyedévében adják át a Lágymányosi-öböl szélén, Budapest legnagyobb majdani vegyes funkciójú városnegyedében – közölte a fejlesztő. A beruházás első ütemének teljes költségvetése több mint 50 milliárd forint, vagyis éppen a fele az eredetileg beharangozottnak. A BudaPart tavaly júniusi alapkőletételén elhangzott, hogy az első két épület lakásainak háromnegyedét már értékesítették, a most bejelentett újabb két lakóházban is 70 százalékos az eladási arány a beruházó szerint.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

építkezés kopaszi-gát BudaPart
Kapcsolódó cikkek