A budapesti ingatlanpiac 2025-ös adatai látványos fordulatot jeleznek a fiatalabb vevők aktivitásában, a 20–30 év közötti korosztály visszaszorulása különösen szembetűnő: míg 2024-ben még az összes budapesti ingatlanvásárló 17 százaléka ebből a korcsoportból került ki, addig 2025-re ez az arány csaknem lefeleződött, és 9 százalékra csökkent – derül ki a Duna House friss elemzéséből.
Ez a változás látványosan kihat a kisebb alapterületű lakások iránti keresletre is: 2024-ben még a vásárlók 10 százaléka döntött kisebb ingatlanba költözés mellett, 2025-ben ez az arány már csak 5 százalék volt. A garzonok és más kisebb, kedvezőbb árú ingatlanok elsősorban a fiatal, első lakást vásárló réteg körében népszerűek.
Ha ez a korosztály eltűnik a piacról, akkor logikusan a kereslet is visszaeshet ezekre a lakástípusokra. A jelenség továbbá arra is utalhat, hogy már ezek az ingatlanok is egyre inkább megfizethetetlenek a belépő vevőknek. Szintén érdekes párhuzam figyelhető meg a generációk különválásának alakulásában.
Tavaly még az összes tranzakció 8 százaléka kapcsolódott ahhoz, hogy a fiatal felnőttek elhagyják a szülői házat, míg ez az arány idén 3 százalékra csökkent. A háttérben itt is gazdasági okok húzódhatnak: a lakásvásárlás vagy egy albérlet finanszírozása sokaknak nehezebbé vált. „Ha a fiatalok nem lépnek be a piacra, és nem vásárolnak saját lakást, késik a generációs különválás is” – mondta Szegő Péter, a Duna House szakértője.
Hozzátette: a fiatalabb vevők jelenléte az ingatlanpiacon nem csupán statisztikai adat, hanem fontos indikátora a piac állapotának is. A növekvő ingatlanárak és a magasabb hitelkamatok az inflációval együtt megnehezítik a szükséges önerő előteremtését és a hitelfelvételt, így az önálló lakhatás megteremtése egyre nehezebbé válik.
Panellakás, avagy milliós négyzetméterárak a tömegpiacon
A panellakás tömegtermék volt, és az is maradt, a lakótelepeken azonban nemrég még aligha gondolták, hogy a közelmúltban még lesajnált házgyári lakások négyzetméterára is sorra lépi át a milliós küszöböt. A panel árát most árgus szemekkel figyeli a piac, hiszen ez a szakértők szerint a legjobb mérce, az aktuális helyzet legpontosabb jelzője. Körképünk az árakról és az előregyártott elemekkel épült panellakás kilátásairól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.