Karrier

A vezető beosztásban dolgozók csupán egyharmada nő az unióban

Magyarországon azonban jóval nagyobb ez az arány.

Az tagállamaiban a vezető beosztásban dolgozók csupán egyharmada nő, Magyarországon azonban jóval nagyobb ez az arány, a vezetői pozíciókat 42 százalékban nők töltik be – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat), a nemzetközi nőnap alkalmából közzétett felméréséből.

2019-es adatok szerint az EU 27 tagállamában 6,7 millió ember töltött be vezető pozíciót, közülük 4,3 milli volt férfi és 2,4 millió nő.

A tőzsdén jegyzett uniós vállalatok esetében a magas beosztású vezetőknek csupán a 18 százaléka nő, az igazgatótanácsokban pedig 28 százalék a nők aránya.

Fotó: Shutterstock

Miközben az Európai Unióban a foglalkoztattak mintegy fele nő, a vezetői állásokban a nők alulreprezentáltak – hívta fel a figyelmet az Eurostatnak a nemzetközi közleménye.

A női vezetők aránya 2019-ben Lettországban volt a legmagasabb, 53 százalék. A balti államot Bulgária 49 százalékkal, majd Lengyelország (48), Észtország (46) és Szlovénia (44) követi.

Magyarország Litvániával és Svédországgal azonos arányban – 42 százalék – foglalkoztat nőket vezetői státuszban.

A legkisebb arányban Luxemburgban vannak a nők vezető beosztásban: az Eurostat mindössze 15 százalékot mért a valamivel több mint félmillió lakost számláló nagyhercegségben.

Az 2019-es kimutatás szerint az uniós tagállamokban a vezető beosztásban dolgozók csupán egyharmada nő, ez az arány 2012 óta változatlan.

férfiak nők Eurostat vezető beosztás Európai Unió
Kapcsolódó cikkek