
A reklámiparból a szőlőföldre – Gyöngyösön a mesterséges intelligencia sem akadály
„Úgy tudtuk a vizes árkokat átugrani, hogy közben nem lettünk nedvesek. Egyszerűen nem érdekelt bennünket, nagy volt a lendület” – mondta Nagy Róbert, a Radír Kft. ügyvezetője, akivel a Kávészünet című podcastsorozat legújabb adásában beszélgettünk. Hétről hétre olyan sikeres magyar vállalkozókat szólaltatunk meg júniusban indult műsorunkban, akik szinte a semmiből építették fel a vállalkozásukat, mára azonban egy-egy térség vagy terület meghatározó cégét vezetik.
Nagy Róbert története Gyöngyöshöz kapcsolódik, 1991-ben alapította meg a reklámcégét, amely azóta is a város meghatározó vállalkozása. Saját bevallása szerint az első munkájuk nem volt túl sikeres, ez azonban nem tántorította el, minden kihívást „lendületből” oldottak meg. Az ügyvezető szerint miután átlépte a krisztusi kort a vállalat, most már jobban értik a folyamatokat. Az új technológiáktól nem riad vissza, a mesterséges intelligenciára partnerként tekint.
Beszélt az új szenvedélyéről is, a borászatról. Nem elégedett meg a borszakértői képesítésével, szerette volna jobban megismerni a borkészítés rejtelmeit, ezért elvégezte 55 pluszosan az egyetemet.
Úgy döntöttem, hogy mögé nézek, a kóstolás jól ment, de érdekelt, hogyan készül maga a bor. Annyiszor hallottam, hogy jó bor csak jó szőlőből lehet, ezért a szőlészetnek is nekiveselkedtem
– mondta Nagy Róbert, aki elárulta, negyven éve azt mondta a nagyapjának, hogy vele kihalt a mezőgazdaság a családból. Sajnos nem tudja már neki elmondani, hogy újjászületett. Idén fog először szüretelni.