Október 5.péntek 0:00
Élénkülő együttműködések
A Prágai Nemzeti Színház október 8-án és 9-én két előadással vendégszerepel a Vígszínházban. Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabját Eszenyi Enikő, Hrabal Őfelsége pincére voltam című alkotását a cseh Ivo Krobot rendezésében láthatja a magyar közönség. A Vígszínház Sok hűhó semmiért és az Össztánc című produkcióját már bemutatták Prágában, ezért a cseh színház viszonzásul két darabbal készült. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több mint 3 millió forinttal segítette, hogy a csereelőadások létrejöjjenek. A sikerek azt mutatják, hogy jó a kulturális együttműködés a visegrádi négyek között, az utóbbi években pedig erőteljesen felélénkült a magyar--cseh színházi élet, ami elsősorban Eszenyi Enikő színész-rendezőnek köszönhető. Ő az egyetlen olyan magyar rendező, aki három Shakespeare-darabot is színre vitt a prágai teátrumban.