A Gazdasági Versenyhivatal leghamarabb augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá az Extreme Digital és az eMAG összeolvadását, addig versenytársként működik a két cég.
Gyöngyösi Balázs
2019.05.29, 13:10
Megosztom a cikket
Az Extreme Digital és az eMAG hazai leányvállalatának összeolvadását augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá leghamarabb a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), de egy kevésbé optimista forgatókönyv szerint az is lehetséges, hogy az év végéig elhúzódik a tranzakció zárása – közölte a Világgazdasággal Várkonyi Balázs, az Extreme Digital társalapító ügyvezető igazgatója.
Kifejtette:
az összefonódás bejelentése után a GVH eredetileg harmincnapos, egyszerűsített versenyfelügyeleti eljárást indított, de utóbb átsorolta az ügyet a négy hónapos, teljes körű eljárások közé, mert úgy látta, hogy külön kell vizsgálni a hagyományos és az online kiskereskedelmi piacot, és az utóbbin belül a Magyarországra bejelentett cégeket.
Forrás: MTI / Földi Imre
Pedig az Extreme Digitalnak is meg kell küzdenie a külföldi tulajdonú szolgáltatókkal a hazai fogyasztókért, így például az Amazonnal vagy az Alibabával. Ezt bizonyítja, hogy az eNET szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az ezermilliárd forintot, de ennek alig több, mint felét adták a hazai webshopok.
Ráadásul az Extreme Digital hibrid modelljében egybeforrtak a netes rendelések és a bolti eladások: a webshopban kiválasztott terméket a fogyasztók 16 fizikai üzletben is megvásárolhatják. Ám a belföldön bejegyzett online kereskedőkre szűkítve a kört az eMAG-gal együtt akár 20-25 százalék feletti piaci részesedést is elérhet a fúziós vállalat bizonyos termékkategóriákban. Az új felállásban egyébként 48 százalékos üzletrésszel lenne érdekelt a magyar tulajdonú Extreme Digital.
A teljes cikk a szerdai Világgazdaságban olvasható
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.