BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakul a piac, evés közben jön meg a hazai webáruházak étvágya

Az Ext­­­re­me Digital és az eMAG küszöbönálló fúziója átrajzolhatja a hazai e-kereskedők erőviszonyait, de egyre több globális trend beszivárgása is látványosan formálja a szektort.

Továbbra is kirobbanó erőben van a csomagküldő és internetes kiskereskedelem, hiszen júniusban 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest, igaz, a teljes kiskereskedelmi forgalomból még mindig csak 5,4 százalékkal részesedik. A dinamikus bővüléshez azonban az is hozzátartozik, hogy április óta magyar bejegyzésű portál az eMAG, így az itteni virtuális költések már nem a román, hanem a hazai statisztikai adatokban köszönnek vissza. Ez markánsan megmutatkozik a negyedéves bontásban vizsgált növekedésben:

míg a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben 25 százalékkal nőtt, addig a másodikban már 35-tel, pedig nem nyitották sokkal nagyobbra a tárcájukat a vásárlók.

Fotó: Shutterstock

A hazai webáruházak versenyét éppen az eMAG és az Extreme Digital fúziója értelmezheti újra, elvégre a piac két legnagyobb szereplőjéről van szó. Az összeolvadást leghamarabb augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), de egy kevésbé optimista forgatókönyv szerint az is lehetséges, hogy az év végéig elhúzódik a tranzakció zárása.

Az összefonódás bejelentése után a GVH eredetileg harmincnapos, egyszerűsített versenyfelügyeleti eljárást indított, de utóbb átsorolta az ügyet a négy hónapos, teljes körű eljárások közé, mert úgy látta, hogy külön kell vizsgálni a hagyományos és az online kiskereskedelmi piacot, és az utóbbin belül a Magyarországra bejelentett cégeket.

Pedig az Extreme Digitalnak is meg kell küzdenie a külföldi tulajdonú szolgáltatókkal a hazai fogyasztókért, így például az Amazonnal vagy az Alibabával. Ezt bizonyítja, hogy az eNET szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az ezermilliárd forintot, de ennek csak alig több, mint a felét adták a magyar érdekeltségű e-kereskedők.

A teljes cikk a hétfői Világgazdaságban olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.