Kiskereskedelem

Autókölcsönzőt vehet a Volkswagen

A járvány erőteljes csapást mért az autókölcsönzőkre, kikényszerítve az ágazat megújulását és konszolidációját. Bár a piac az üzleti utak és a turizmus visszaszorulásával jelentősen beszűkült, szakértők szerint nem szabad temetni a szektort.

Csaknem másfél évtized után a Volkswagen visszaveheti, ami az övé volt: az Europcar autókölcsönzőt – jelentette a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a németek már jelezték érdeklődésüket és francia társaságnak, és kezdeményezték annak átvilágítását.

Az ügylet egyelőre kezdeti stádiumban van, megvalósulása attól függ, hogy a koronavírus-járvány következményeként katasztrofálisan visszaeső idegenforgalom, és ezzel a bérautók iránti igény drasztikus csökkenése milyen nyomot hagy az árcédulán.

Az Europcar piaci értéke rohamosan csökken, a cég részvényárfolyama március végére az év eleji szint negyedére zuhant, onnan araszolgatott felfelé, de még mindig csak „félúton” jár.

A VW színre lépése azonnal 17 százalékot dobott a kurzuson, 430 millió euróra korrigálva a kölcsönző piaci értékét.

Amíg az árfolyam mozog, addig az adósságállomány fix, mértéke március végén meghaladta az egymilliárd eurót, és gyaníthatóan nem itt áll majd meg.

Fotó: Shutterstock

A megroggyant Europcar székháza felett az amerikai keselyűk is megjelentek – hallani az Apollo Global Management érdeklődéséről –, s ha verseny alakul ki, annak csak örülhetnek a részvényesek.

A Volkswagen 2006-ban adta el autókölcsönzőjét az Eurazeo befektetési társaságnak, amely jelenleg a részvények harmada felett rendelkezik. A németek a csúcson szálltak ki, 3,32 milliárd eurót kaptak, most ennek a töredékéért szerezhetik vissza egykori tulajdonukat.

Akkor azzal indokolták az eladást, hogy globális autóipari szolgáltatásokat nyújtó vállalatként nincs szükségük saját tulajdonú kölcsönzőre. Mára fordult a kocka, egyrészt a saját autóiknak keresnek garantált piacot, másrészt a közösségi autóhasználat, a fuvarmegosztók térnyerése következtében rohamosan változó környezetbe aktív szereplőként akarnak beszállni.

Az Europcar működése jelenleg biztosítva van, köszönhetően a májusban megszervezett 307 millió eurós pénzügyi csomagnak,

amelyből 220 milliót képvisel a francia állam által 90 százalékban garantált bankhitel.

Bár az autókölcsönző vállalatok igyekeznek alkalmazkodni az új igényekhez, a járvány romba döntötte próbálkozásaikat. Egyelőre, hiszen valamilyen megújult formában még a világ 150 országában bérautó-szolgáltatást nyújtó Hertz Global Holdings is kimászhat a csődből, noha 20,6 milliárd dolláros adósságállománya a maga nemében brutális.

A cég az idei árfolyamcsúcsát még a békés februárban 20,2 dolláron érte el, május végi csődjelentése óta azonban zuhan az árfolyam, amelyet a spekulánsok az épp aktuális kilábalási hírek előjelének megfelelően rángatnak.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

Avis Hertz Sixt Budget Enterprise europcar autókölcsönzés Volkswagen Csoport
Kapcsolódó cikkek