BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy a tétje a közelgő bértárgyalásoknak

Havi bruttó 280-290 ezer forintos kezdő bér alatt nehéz lesz jövőre kiskereskedelmi dolgozót találni, az áruházláncok lehetőségeit azonban nemcsak az év végi forgalom szabja meg, hanem a növekvő energiaárak miatti terhek is.

Decemberben több áruházláncnál megkezdődnek a jövő évi bértárgyalások, amit megkönnyít, hogy már megállapodás született a kiindulópontként szolgáló garantált bérminimumról, amely jövőre bruttó 260 ezer forint lesz 

– mondta a VG-nek Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke. A bolthálózatok jelentős részénél ezt már az idén is meghaladta a belépők kezdőbére, az ugyanakkor nem reális elvárás, hogy ha jövőre a bérminimum 219 ezer forintról 41 ezerrel emelkedik, akkor az e feletti fizetési kategóriáknál is hasonló mértékű legyen a növekedés. 

A KASZ elnöke szerint 20-30 ezer forintos bérelőnyre viszont mindenképpen szükség van a szakmunkás-minimálbérhez képest, azaz jövőre havi bruttó 280-290 ezer forint alatt aligha talál bárki kereskedelmi dolgozót. 

Úgy látja, hogy elkerülhetetlen az érdemi béremelés, hiszen a szektorban egyre súlyosabb a munkaerőhiány, még a jó nevű munkáltatók is lasszóval vadásznak új emberekre. E téren legfeljebb az hozhat változást, ha a Covid-válság hatására bedől egy termelő-gyártó iparág, erre viszont nem építhet egy piaci szereplő sem.

Fotó: KALLUS GYÖRGY/VG

A béremeléshez mindenekelőtt arra van szükség, hogy teljesüljön az áruházláncok üzleti terveiben megfogalmazott forgalom. 

Karsai Zoltán szerint a legtöbb helyen jól alakulhatnak a bevételek, de ehhez még kell egy eredményes karácsonyi időszak. Jelezte, hogy ez is különbség a 2008–2009-es világválság és a Covid-krízis között, hogy akkor sokkal nehezebben, lassabban erősödött vissza a szektor. A szakszervezeti vezető szerint az energiaválság a bértárgyalások szempontjából legalább ilyen aggasztó, hiszen a kiadásokat jelentősen növelik az elszabaduló rezsiköltségek. Ne feledjük, csak a lakossági árak vannak védve, az ipariak ebben a körben nem. Amint kifutnak az áramvásárlási szerződések, sokan két-háromszoros drágulással szembesülnek, amit ugyancsak ki kell gazdálkodniuk. A KASZ elnöke szerint a magas infláció és az ebből fakadó nagyobb árrés is vita tárgya lehet az egyeztetéseken, ám a munkáltatói oldal jó eséllyel önmagában a drágább szállítással magyarázza az áremelkedéseket.

Fotó: VG

Soha nem volt könnyű a toborzás a kiskereskedelemben, hiszen ez a munka reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig tart 

– magyarázta Karsai Zoltán. Azok az idők viszont elmúltak, amikor akár plusz 15-20 ezer forintért átsétáltak a konkurens áruházlánchoz a dolgozók. A szakember állítja, ma már a munkakörülmények legalább olyan fontosak, mint a pénz, élen a tervezhető beosztással, hiszen például kevesen mennek szívesen reggel hat órára dolgozni, ha előző este tízig be voltak osztva. Éppen ezért nem mindenkit vonz a diszkontok által kínált jóval magasabb bér, hiszen annak jóformán az a feltétele, hogy a dolgozó egy személyben legyen pénztáros, árufeltöltő és raktáros. Vagyis a KASZ elnöke szerint a kiskereskedelem szempontjából nagyobb veszélyt jelent a munkaerőre más ágazatok csábítása. 

Nem megoldás az idősáv

Benne van a pakliban, hogy a negyedik járványhullám súlyosbodására reagálva újabb korlátozások lépnek életbe, az idősek vásárlási idősávja mellett viszont nem sok érv szól Karsai Zoltán szerint. Az egy dolog, hogy a kereskedők elveszítenek két-három értékes órát, de a vásárlók kiterelése nem is megoldás, hiszen egyik percről a másikra nem lehet lefertőtleníteni a komplett eladóteret. A rövidített nyitva tartás ugyanígy visszatetsző, mert az utolsó órákban garancia a tumultusra, ha például nem este tízkor, hanem már nyolckor a nagyobb áruházak is bezárnak. Ugyanakkor akad olyan lánc, amely a létszámkorlátot saját hatáskörében is alkalmazza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.