A kiskereskedelmi vállalkozások kiemelkedő hétvégi forgalomról számoltak be, amire az előzetes várakozásokat igazolva a személyi jövedelemadó visszatérítése is jótékonyan hatott – mondta a VG-nek Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is zsúfolásig megteltek a bevásárlóközpontok, a szakember szerint ez több tényező együttállásának köszönhetően alakult így.

A családi adó-visszatérítés mellett pozitívan hatott a vásárlói kedvre a fizetésnap, a jó idő, valamint a 13. havi nyugdíj kifizetése is.

Az MNKSZ főtitkára szerint az átlagot jóval meghaladó lakossági költekezésből minden üzlettípus részesült. Ráadásul a ruházati és divatcikkeknél szezonváltásból adódó leárazások voltak, de az élelmiszerboltok kasszáján is érzékelhető volt a hétvégi roham. A közelgő tavasz miatt már a barkácsüzletekben is sorok kígyóztak a pénztáraknál, és az olyan hagyományosan népszerű kategóriák is profitáltak az extra vásárlói hullámból, mint a könyv vagy a játék.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Az első napok tapasztalatai szerint tehát igazolódni látszik az a szakmai és egyben kormányzati várakozás, amely szerint

a jövedelempótló intézkedések tovább fűtik az értékesítési volument.

Holott az is benne volt a pakliban, hogy a lakosság inkább megtakarításokra fordítja a pluszpénzeket, ha pedig mégis fogyasztásra, akkor inkább a szabadidős tevékenységre. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára erről úgy fogalmazott a VG-nek, hogy a bérek még a járványhelyzetben is töretlenül emelkedtek, de az világosan látszott, hogy a háztartások a vírusválság okozta bizonytalanságok miatt visszafogták, elhalasztották a nem napi fogyasztási cikkek beszerzését. „Lassan két éve élünk együtt a járvánnyal, megtanultunk alkalmazkodni hozzá, az oltásoknak köszönhetően hatékony eszközünk is van a védekezéshez. A növekvő bevételekkel együtt mindez abba az irányba hat, hogy az emberek bátrabban költhetnek akár kikapcsolódásra, üdülésre, de a boltokban, bevásárlóközpontokban is” – jelentette ki.

A múlt csütörtöktől kezdve a hétfői határidőig érkezett bankszámlára a családi adó-visszatérítés azoknak, akik azt utalással kérték. Az így folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, postai kézbesítéssel pedig 160 ezer család kapott együtt csaknem 50 milliárdot. Vagyis a családi adó-visszatérítéssel a gyermeket nevelő szülők februárban 610 milliárd forintot kaptak vissza. Az intézkedéssel összefüggésben megugró vásárlói kedv azonban a statisztikákban csak április elején jelenik meg, mert akkor közli a februárra vonatkozó kiskereskedelmi adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Viszonyításképp

tavaly 3,5 százalékkal nőtt a boltok forgalma, ezzel a szektor nemcsak a Covid-válság hazai begyűrűzésével terhelt 2020-as szintet, hanem a járvány előtti 2019-es volument is felülmúlta.

Elemzői várakozások szerint az idei növekedés a 10 százalékot is meghaladhatja.