BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A héten csökkenhetnek az üzemanyagárak

Múlt pénteken úgy tűnt, hogy véget ér a benzin és a dízel árcsökkenése, most viszont a további csökkenés látszik esélyesnek.

Csökkent a Brent típusú olaj hordónkénti ára, bár a heti változás mértéke ugyan nem volt jelentős hétfőtől vasárnapig, de az olaj árának csütörtöki állapotához hasonlítva közel 5 százalékos volt a visszaesés a hét elejéhez képest – derül ki a Holtankoljak legutóbbi adatközléséből.

Refueling,The,Car,At,A,Gas,Station,Fuel,Pump.,Man
Fotó: Shutterstock

Az üzemanyagár-figyelő portál szerint az olaj hordónkénti ára 80 dollár körül mozog, s néha lecsökken 76 dollárra. A következő hónapokban is arra kell számítani, hogy az jegyzésárak maradnak a hordónkénti 80-85 dolláros szinten. A vasárnapi közlés szerint jelenleg

  • a 95-ös benzin átlagosan 593, 
  • a gázolaj pedig 610 forintba kerül literenként.

A forint árfolyama pedig nem is alakulhatna jobban a dollárral szemben, a héten 1,5 százalékkal erősödött. Az árfolyam tartja magát 350 forint alatt, jelenleg 347 forint a dollár jegyzési ára.

Bár a múlt heti utolsó árakhoz képest növekedés látható, a portál szerint a héten csökkenhetnek az üzemanyagárak, és már a gázolaj átlagára is lecsökkenhet a 600 forint alatti szintre. 

FRISSÍTÉS: Megérkezett az új üzemanyag ár bejelentés

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.