BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Arénák BL-színvonalon

Négymilliárd forintos beruházással 2001-ben két -- nemzetközi kupamérkőzések megrendezésére alkalmassá tehető -- stadion átépítése kezdődhet meg -- mondta lapunknak Muszbek Mihály, a Hivatásos Labdarúgó-alszövetség (Hlasz) igazgatója.

Négy kategóriában összesen bruttó 18 milliárd forintos befektetéssel tervezi a Hlasz, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) a stadion-újjáépítések megindítását. A tervezet összesen harmincnyolc pályát érint, amelyre a sporttárca a 2001--2002. évi futballtámogatásra szánt 12,7 milliárd forint jelentős részét előirányozta. A fennmaradó részt az önkormányzatok állják. A kezdeti elképzelésekben 36 stadion felújítása szerepelt. Szeged és Miskolc futballmúltjára tekintettel a Hlasz vezetői úgy döntöttek: e két város stadionépítését is támogatják. Két futballaréna -- az egyik valószínűleg az FTC-pálya -- a legmodernebb műszaki, technikai követelményeknek megfelelően, fedett lelátóval, BL- és UEFA-meccsek megrendezésére is alkalmas lesz. Muszbek Mihály Hlasz-igazgató a felújítással kapcsolatban elmondta: a stadionok biztonsági rendszere, beléptetőkapui, lelátói, kiszolgálópavilonjai, parkolói nemzetközi színvonalon épülnek majd fel.
A második vonalban hét olyan élvonalbeli pálya felújítására kerül sor, amelyek hasonlóan jó technikai kondíciókkal bírnak majd, de nézőterük befedetlen marad. Emiatt a 2003-as -- az UEFA által meghatározott -- nemzetközi stadionszabványoknak nem felelnek meg, így nemzetközi kupameccsek helyszínei nem lehetnek, pedig rekonstrukciójukra a szövetség egyenként 850 millió forintot irányzott elő. A Hlasz 550 millió forintból tervezi 11 NB I-es és főleg NB I/B-s csapat pályájának korszerűsítését, amelyek tökéletesen alkalmasak lesznek az első osztályú mérkőzések lebonyolítására -- mondta a szövetség igazgatója. A tervezet negyedik, D kategóriája tartalmazza továbbá 18 kis- és közepes város futballstadionjának rendbehozatalát is, amire 65 millió forintot szánnak a szakemberek. Lapunknak arra a kérdésére, hogy melyek a felújításra kijelölt pályák, és milyen sorrendben kezdődnek meg a munkálatok, Muszbek Mihály nem kívánt válaszolni. Mint mondta: a szövetség a jövő héten hozza nyilvánosságra a teljes tervezetet.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.