Barát és ellenség vegye tudomásul, hogy sikeresek akarunk lenni -- nyomatékosította "elvárását" Szabó János honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség tegnapi vezetői állománygyűlésén. Ezen olvasták fel a felső katonai vezetés 35 tagjának új beosztását.
Az értekezleten beszédet mondott volna Orbán Viktor kormányfő is, ám félórás várakoztatás után a parlamenti vitanap elhúzódására hivatkozva végül lemondta megjelenését. Később egy újabb állománygyűlést hívnak össze, hogy a miniszterelnök elmondhassa beszédét.
A 470 személyt érintő létszámcsökkentés, áthelyezés befejeztével a legfájdalmasabb intézkedéseken túl vannak -- mondta a miniszter, aki hangsúlyozta: a haderőreform megkezdése óta eltelt másfél év alatt nem lehetett csodát tenni, de mostantól lesz pénz -- évi 35-40 milliárd forint -- a fejlesztésekre is.
Fodor Lajos vezérezredes, honvédségparancsnok, vezérkari főnök szeretné, ha a tisztikar visszanyerné önbizalmát, mert -- mondta -- leszegett fejű, elbizonytalanodott katonákkal békeidőben sem lehet jó munkát végezni. A tábornok utalt arra, hogy a honvédséghez méltatlan eseményeket is átéltek az elmúlt hónapokban.
Ez tükröződött a felolvasott parancson is. A kinevezettek közel fele, 16 tiszt október elsejei hatállyal kapta meg új beosztását. A tegnapi eseményt két hónapja az utolsó pillanatban fújták le Orbán Viktor kérésére, később kiderült, hogy a kormányfő egy sor vezető katona sorsát más irányba terelte.
E megkésve kinevezettek közt akadt olyan, akit tegnap másodszor iktattak be beosztásába: Talla István, a légierő vezérkari főnöke. Mások pedig csak heteket töltöttek eddigi posztjukon: Urbán Lajos tábornokot, a vezérkari főnök volt helyettesét először a szárazföldi erők élére szánták, majd tegnap kinevezték egy NATO-beosztásba, az új vezérkarifőnök-helyettes, Havril András pedig két hónapig a szárazföldi vezérkart irányította, az e beosztást ma elfoglaló Györössy Ferenc tábornok is csak fél évet töltött előző posztján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.