BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz az MDF döntésére vár

Szűcs Lajost, a Pest megyei önkormányzat képviselőjét indítja a Fidesz a márciusi dabasi időközi országgyűlési választásokon -- derült ki a párt országos elnökségének tegnapi ülése után. A legnagyobb kormánypárt jelöltje számíthat az FKGP támogatására. A Fidesz az év végéig várja az MDF válaszát arra, hogy a legkisebb koalíciós párt is felsorakozik-e Szűcs Lajos mögé.

Dávid Ibolyát szóban és írásban is értesítettem az országos elnökség döntéséről, s kértem, hogy az MDF támogassa jelöltünket, Szűcs Lajost -- jelentette ki Kövér László a testület tegnapi ülése után. A pártelnök közlése szerint az MDF elnöke jelezte: a fórum országos választmánya még ebben az évben állást foglal a kérdésben. Szűcs Lajos ezzel összefüggésben azt mondta: a választókörzetben működő MDF-es alapszervezetek informálisan jelezték, hogy készek támogatni őt.
Kövér László elmondta még: amint az MDF válaszát megismerik, az FKGP-hez fordulnak, kérve, partnerük is álljon a jelölt mellé. Bánk Attila, a kisgazdapárt parlamenti frakciójának vezetője érdeklődésünkre természetesnek nevezte, hogy pártja Szűcs Lajos mögött áll. A tragikus körülmények között elhunyt Buza Attila megüresedett képviselői helyéért versenybe szálló politikus egyébként 1998 óta a Pest megyei önkormányzat képviselője.
Az MDF hivatalos testületei mindeddig nem foglaltak állást a Pest megyei 14. számú választókerületben esedékes időközi választások ügyében. Hetekkel korábban Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke bejelentette indulási szándékát a márciusi megméretésen, amit az MDF egyik megyei vezetője is "helyeselt", és Dávid Ibolya elnök sem kifogásolt. Azt azonban a fórumos politikusok rendre hangsúlyozták, hogy a végleges döntést az országos választmánynak kell meghoznia.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.