A korábbi kulturális és oktatási programok után az Kultúra 2000 néven indította útjára új, ötéves keretprogramját, amelynek fő célja, hogy a közös pályázatok segítségével az európai népek megismerkedhessenek egymás értékeivel, közelebb kerülhessenek egymáshoz, közös projekteken dolgozhassanak. Az ötéves keretprogram 167 millió eurós összköltségvetéséből 2000-re 33,5 millió eurót szántak kulturális pályázatokra.
Az Európai Unió tagországaiban már léteznek úgynevezett kultúrpontok, amelyek mintájára hazánkban is megkezdte működését a magyar KultúrPont Iroda, Zongor Attila vezetésével. A koordinációs iroda idei feladata elsősorban az adatbázis és az infrastruktúra kiépítése volt, hogy jövőre a hazai kultúrpont hatékonyan segíthesse a pályázatok megismertetését, a partnerkeresést (a legtöbb programban ugyanis három-öt ország együttes részvétele az alapfeltétel), és a pályázat elkészítését.
A megfogalmazásban korábban prioritások szerepeltek, ám a 2000--2004-ig elfogadott keretprogramhoz képest változásokat vezettek be. Az idei gyakorlat a pályázatokat három alprogramra, úgynevezett akcióra osztotta. Az elsőben rövid távú, három ország részvételét igénylő projektek szerepeltek, s ezen belül határozták meg a kiemelt területeket. A második akcióban hosszú távú, öt ország részvételét igénylő partnerhálózatok létrehozását célzó projektek voltak, a harmadik akcióba pedig a kiemelt európai programok tartoztak, ilyen például az Európa kulturális fővárosa elnevezésű, egész éves rendezvénysorozat. Jövőre a rendszer lényege nem változik, csak egyszerűbb megfogalmazással szeretnék segíteni a pályázatok elkészítését. Így támogatandó területről beszélnek, s ezeken belül lesznek rövid és hosszú távú pályázatok.
Az idei tapasztalatok szerint sok esetben arra vezethető vissza a sikertelenség, hogy nem dolgozták ki megfelelően az együttműködéseket. A közös munkának ugyanis többnek kell lennie az együtt beadott pályázatnál: az együttműködésnek az előkészítéstől a megvalósításig valóban közös munkát kell jelentenie.
A hazai KultúrPont Iroda felkészült arra, hogy megfelelően tájékoztassa az érdeklődőket, adatbázisa képes segíteni azt, hogy a közös pályázatokhoz mindenki megtalálja a megfelelő partnereket, az eddig beérkezett külföldi partnerkeresések megtalálhatók a www.kulturpont.hu oldalain, amelyek folyamatosan bővülnek.