BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Start a bíróságon

Nem jutott nyugvópontra a Start és a Klubrádió frekvenciapályázatának ügye, sőt újabb perek várhatók, mivel az ORTT a pályázatot újrabírálta, és a Start Rádiót kizárta, majd ismét a Klubrádiót hozta ki győztesnek. Az új bírálat lebonyolítása sem formailag, sem tartalmilag nem volt jogszerű, ezért a Start Média Kft. bírósághoz fordul -- nyilatkozta lapunknak Boros Zoltán, a Start Rádió főszerkesztője. Mindez azután történt, hogy a választott bíróság érvénytelennek nyilvánította az ORTT--Klubrádió szerződést, s az ORTT a határozat érvénytelenítését kérte a Fővárosi Bíróságon.
Boros Zoltán véleménye szerint a pályázat újbóli elbírálása nem felel meg a választott bírósági ítéletnek, s ugyanúgy ellentmond a pályázatban benyújtottaknak, mint az első bírálat indoklása. Másrészt mind a médiatörvény, mind az általános pályázati feltételek előírásainak, valamint a pályázati kiírás pontjainak ellentmond. Mindemellett a testület -- a Start pályázatával kapcsolatos, a sajtóban is közzétett -- megállapításai sértik a Start Média jó hírnevét, és ezek a megalapozatlan állítások további eljárást vonnak maguk után -- jelentette ki Boros Zoltán.

VG-összefoglaló-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.