BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aktív francia érdeklődés

Sem a magyar államigazgatási, sem a diplomáciai szervek, de az érintettek sem kaptak eddig értesítést a francia menekültügyi hatóságtól a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák ügyében. Vélhetően a döntés előkészítését szolgálta a francia nagykövetség aktív érdeklődése az Igazságügyi Minisztériumnál az elmúlt hónapokban.

Egyelőre sem a Külügy-, sem az Igazságügyi Minisztérium (IM) nem tud felvilágosítást adni arról, hogy a Strasbourgban menedékjogot kérelmező zámolyi romák csakugyan megkapják-e a menekültstátust vagy sem, illetve hogy menekültstátust kapnak-e a kérelmezők, avagy ideiglenes letelepedési engedélyt. A francia nagykövetség és a párizsi magyar képviselet sem tud semmi biztosat. Elsőnek az érintetteket fogják hivatalosan értesíteni, de most még a strasbourgi romák képviselője, Krasznai József sem ismeri a francia hivatal álláspontját.
Addig nem is születhet kormányzati állásfoglalás az eset kapcsán, amíg nem ismeretes a döntés és annak indoklása -- fogalmazott Hende Csaba, az IM politikai államtitkára. Jóllehet a francia nagykövetség az utóbbi időben kétségtelenül aktívabban érdeklődött a tárcánál a romák magyarországi helyzetét illetően, a konkrét ügy nem került szóba -- mondta az államtitkár. Magyarország olyan demokratikus jogállam, amely a kisebbségek védelmét biztosítja és garantálja -- tette hozzá.
Elképzelhető, hogy a francia menekültügyi hatóság csakugyan meghozta a zámolyiak számára a pozitív döntést. Engem nem kerestek meg annak ellenére sem, hogy pár hónapja benyújtottam a tanúk vallomására alapozott tényfeltáró beadványomat -- mondta lapunknak Monostory Attila. Mint ismeretes, az ügyvéd az Európa Tanács Migrációs Bizottságához és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a céllal nyújtotta be ellenbeadványát még tavaly, hogy a zámolyiak kérelmét vegyék le a napirendről, mert feltételezhetően Strasbourgban tartózkodik az egész ügyet kirobbantó, gyilkossággal végződő csoportos garázdaság két gyanúsítottja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.