BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Okosabb lehet az embernél a mesterséges intelligencia? - megvan a válasz

A nagy technológiai cégek most erre voksolnak. Elképesztő ütemben növelik beruházásaikat a mesterséges intelligenciába. És mi lesz, ha tévednek? Úgy vélik: akkor majd szép lassan belenőnek a most kiépülő infrastruktúrába.

Még sosem költött ennyit a mesterséges intelligencia fejlesztésére a Big Tech. A beruházások mértéke aggodalmat kelt a piacon. A Meta, a Microsoft, az Alphabet és az Amazon is optimista szcenárióra készül. Eszerint az MI hamarosan okosabb lehet az embernél.

Mesterséges Intelligencia
Egyre költségesebb a mesterséges intelligencia / Fotó: AFP

Jövőre növelik a beruházásokat

A napokban a Meta és a Microsoft is lejtőre került, pedig jó bevételi és profitszámokat jelentettek.  

  • Felemás számokat jelentett a Meta: miközben a negyedéves bevétel 26 százalékot ugrott, s először haladta meg az 50 milliárd dollárt, a 20,5 milliárd dolláros működési eredmény pedig 6 százalékkal felülmúlta a Wall Street várakozásait, a kiadások ennél is gyorsabb ütemű növekedése aggodalmat keltett. A vállalat ugyanis agresszíven növeli az MI-beruházásokat.
  •  Hasonló a helyzet a Microsoftnál: a vállalat negyedéves bevétele meghaladta az előrejelzéseket, és az Azure felhőüzletága 40 százalékkal bővült, de jelentősen nőttek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kiadások.

Mindkét cég esetében az MI kiadások növekedését fogadta kedvezőtlenül a piac. Ezzel szemben az Amazon, mely szintén mesterségesintelligencia-beruházásokat helyezett kilátásba, azzal nyugtatta a piacot, hogy a kiskereskedelemben azonnali a bevételnövelő hatás. Amit üdvözölt a piac. Míg a Google anyavállalata azt közölte: 

az idei MI-kiadások elérhetik a 93 milliárd dollárt, ám ezek megtérülnek a felhőüzletágban.

Szoros kivételt képez az Apple, mely szintén növeli MI-kiadásait, de a költései egyelőre messze elmaradnak a többiekétől.

 

Kereszttűzben a mesterséges intelligencia

Nagy kérdés:

 végül hová vezetnek a túlméretezett kiadások?

Az optimista forgatókönyv úgy szól, hogy a beruházásokkal a gépi tanulási rendszerek elérhetnek egy olyan állapotot, amikor már okosabbak az embereknél.

Hihetetlen versenyelőnyhöz juthat az a cég, amelyik először jut el arra a szintre, amikor az MI már okosabb az embernél

– hangsúlyozta Youssef Squali, a Truist Securities vezető internetes elemzője. Hozzátéve: ez generálja a FOMO hullámot. Mert 

a túlköltésnél most nagyobb kockázat az alulköltekezés és a versenyhátrány.

Ezzel szemben az MI-szkeptikusok kétségbe vonják, hogy érdemes lenne dollármilliárdokat költeni a nagy nyelvi modellekre, mert kétséges, hogy a legnépszerűbb mesterségesintelligencia-rendszerek valaha is elérik az attraktív célkitűzést. Ezt a véleményt erősíti, hogy nagyon kevés felhasználó hajlandó előfizetni a meglévő technológiákra. Arról nem is szólva, hogy évekig tartó képzésre van szükség ahhoz, hogy világszerte sok munkavállaló hatékonyan tudja használni ezt az eszközt.

Zuckerberg: ha tévednénk, majd belenövünk az infrastruktúrába

Érdekes álláspontot képvisel Mark Zuckerberg. Szerinte a helyes stratégia az agresszív építkezés, vagyis 

a Meta a lehető legoptimistább szcenárióra készül.  

Ha mégis a szkeptikusoknak lenne igazuk, akkor majd lassítják a beruházásokat, és szép lassan belenőnek az infrastruktúrába. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.