BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bukásra áll a "forradalom"

Elbukni látszik az FKGP-ben kirobbant "forradalom" azok után, hogy a párt országos elnöksége szombaton megerősítette a testület gödi tanácskozásának határozatait, és felfüggesztette Liebmann Katalin budapesti elnök párttagságát. Erre utal az is, hogy Lányi Zsolt lemondott mind országos alelnöki, mind frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

A pártalkotmány módosításának szükségességét vetik fel az FKGP egyes, Torgyán József elnökkel és az országos elnökséggel szembefordult politikusai. Csúcs László, a leváltásra "ítélt" frakcióvezető-helyettesek egyike azt állítja: konkrét lépésekre készül a "szerveződő tagság". Ennek keretében pártalkotmány-módosítást kezdeményezhetnek Torgyán József pozíciójába történt "bebetonozásának" megszüntetéséért, illetve azért, hogy garantálják a titkos szavazást személyi döntésekkor. Ha a módosítástervezet elkészül, aláírásgyűjtés kezdődhet a rendkívüli országos nagygyűlés összehívása érdekében -- mondta a Világgazdaságnak Csúcs László.
Molnár Róbert országos pártfőtitkár és Lányi Zsolt -- aki tegnap lapunkkal közölte: lemondott országos alelnöki és frakcióvezető-helyettesi tisztségeiről -- szerint szinte semmi esély sincs a rendkívüli országos nagygyűlés összehívására, Balogh Gyula pedig teljesen kizárja azt. A szervező főtitkár úgy látja, nagygyűlésre és pártalkotmány-módosításra sincs szükség. Molnár Róbert ezzel szemben kifejtette: a "kisgazda-alaptörvény" demokratizálása mindenképpen indokolt lenne, mert anélkül széteshet a párt.
Mindeközben az országos elnökség szombati, Torgyán József faxüzenetben küldött kezdeményezésére összehívott megbeszélésén a testület megerősítette a szilveszteri gödi tanácskozáson hozott határozatait -- tájékoztatta lapunkat Balogh Gyula.
Ez azok után vált szükségessé, hogy a parlamenti frakció vezetésének pénteki ülésén megfogalmazódott a kérés: az elnökség vonja vissza a képviselőcsoport vezetésének átalakítására vonatkozó ajánlását. A kompromisszumosnak nevezett javaslat azt tartalmazta, hogy a "parasztszárny" képvisőit ne a leváltásra szánt frakcióvezető-helyettesek helyére, hanem a jelenlegi vezetést kiegészítve válasszák meg.
Az országos elnökség szombati döntései után Balogh Gyula biztos abban, hogy a parlamenti képviselőcsoport január 25-ei ülésén nagy szavazattöbbséggel születnek meg a gödi ajánlásnak megfelelő határozatok. "A pártnak van frakciója, nem pedig a frakciónak pártja" -- ismételte meg lapunknak korábban adott nyilatkozatát Bánk Attila, a képviselőcsoport vezetője, annak ellenére, hogy pénteken még ő ismertette a frakció kérését az elnökséghez. A képviselőcsoportnak egyébként a jelek szerint nemcsak Lányi Zsolt, hanem Pokol Béla frakcióvezető-helyettesről sem kell döntenie, miután utóbbi is lemondott posztjáról.
A szombati határozatok meghozatalakor Lányi Zsolt tartózkodott, Molnár Róbert pedig nemmel szavazott. Lapunk úgy tudja, Lányi Zsolt az ülésen szóváltásba keveredett Gyimóthy Géza és Czoma Kálmán alelnökökkel, akik nyilvánosság előtt tett kijelentései miatt bírálták őt.
A konzultáción megerősítették az FKGP budapesti elnökségének felfüggesztésére vonatkozó gödi határozatot is. Ezt megelőzően -- részben a nyilvánosság előtt -- éles vita folyt arról, hogy Gödön egyáltalán született-e ilyen döntés. Molnár Róbert, a szilveszteri tanácskozás jegyzőkönyvvezetője lapunknak azt mondta: a határozat nem a felfüggesztésről szólt, ezért szombaton személy szerint nem mondhatott igent egy nem létező döntés megerősítésére. A politikus azt állította, az elnökségben és a pártban is egzisztenciális félelem uralkodik, s ez hatja át a döntéseket. Az FKGP elnökségében valaki vagy valakik nem mondanak igazat -- nyilatkozta Lányi Zsolt.
Az elnökség egyúttal felfüggesztette Liebmann Katalin párttagságát is, aki ellen ma fegyelmi eljárást indít Bánk Attila pártfőügyész. A budapesti elnök lapunknak kifejtette: tiszségétől csak az FKGP őt megválasztó fővárosi nagyválasztmánya foszthatná meg, így változatlanul legitimnek tekinti magát. "Bár nem engednek be a pártszékházba, feladataimat akár az utcáról is el tudom látni" -- fogalmazott a politikus. Hozzátette: a vidékről érkező támogató nyilatkozatok alapján egy héten belül országossá nőhet a fővárosi krízis.
A fentiek tükrében elbukni látszik a pénteken kirobbant kisgazda "forradalom". A továbbiakban elsősorban a Torgyán Józseffel nyíltan szembeszegült Csúcs László, Molnár Róbert és Kiszely Katalin politikai sorsa lehet kérdéses. "Amennyiben nem módosul a pártalkotmány, a nyílt konfrontációt felvállaló politikusok karrierje befejeződik a kisgazdapártban" -- ismerte el Molnár Róbert. Torgyán József az Info Rádiónak adott interjújában súlytalannak minősítette a "lázadó" kisgazda politikusokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.