BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csáky András a választmány elnöke

Elképzelhető, hogy 2001-ben nem születik Fidesz--MDF megállapodás -- derül ki az MDF országos választmányi (ov) ülésén történtekből. A két párt az MDF elnökének reményei szerint programok alapján köthet majd megállapodást, ám a fórum még el sem kezdte ennek elkészítését. Az új összetételű ov Csáky Andrást választotta elnökévé.

Az MDF önállóan készül a választásokra -- hangsúlyozta a párt elnöke, Dávid Ibolya az MDF országos választmányának ülését követően, hozzátéve, hogy nem képviselői helyekben, hanem programokban gondolkodnak. Mivel másfél év van még hátra a választásokig, így sok idő van arra, hogy a Fidesszel megállapodjanak a két párt programjának ismeretében -- mondta a pártelnök. Az eredeti elképzelések szerint tavaly év végéig alá kellett volna írni a két párt közti választási együttműködést.
Az MDF még nem kezdte meg a programírást. Január 13-án alakul meg a program-előkészítő bizottság, amely a választási program kereteit, fejezeteit fogja meghatározni -- mondta lapunknak Székelyhidi Ágoston leköszönt választmányi elnök. Az MDF programíróit a bizottság jelöli majd ki, várhatóan a párt berkeiből. A választási felkészülésről tartott pártelnöki beszámolót az új összetételű országos választmány ellenszavazat nélkül fogadta el. Dávid Ibolya rosszallotta, hogy a Fidesz együttműködési ajánlata "megjelent a sajtóban". A Magyar Nemzet szombaton, a választmány ülését megelőzően többek között azt írta, a legnagyobb kormánypárt harminc képviselő-jelölti helyet kínált az MDF-nek.
A választmányi ülésen nagy többséggel Csáky Andrást választották meg a szervezet elnökének a leköszönő Székelyhidi Ágoston helyett. Az új elnök a 2002-es választási program megalkotását nevezte a testület legfontosabb feladatának. A szintén esélyesnek tartott Horváth Balázs -- mint arról korábban beszámoltunk -- elutasította jelölését.
A Pest megyei választmány az előzetes tervekkel ellentétben már szerdán javaslatot tesz arra, hogy melyik jelöltet támogassák a dabasi időközi választáson. A végső szót az országos választmány mondja majd ki. Mint ismert, az MDF-nek azt kell eldöntenie, hogy a fideszes Szűcs Lajost, vagy a békejobbos Pusztai Erzsébetet, az MDNP elnökét támogassa-e márciusban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.