Az üt elé jövő szerdán kerülő előterjesztés alapján valószínűleg kilenc kabinet alakulhat meg, igaz, egyes kérdésekben még folyik a vita. Bőhm András, a pártelnök politikai helyettese lapunknak elmondta: az elsősorban szakmapolitikai kérdésekkel foglalkozó testületek az SZDSZ által elképzelt kormányzati felépítést tükrözik vissza. Egyes kabinetek élén, mint például a szociális-egészségügyi vagy a pénzügyi-gazdasági, várhatóan "külsős" szakemberek állnak majd, másokat viszont -- mint az igazságügyi esetében Hack Péter -- politikusok irányítanak. A kabinetek feladata a decemberi küldöttgyűlésen elfogadott SZDSZ-program továbbfejlesztése, továbbá a párt álláspontjának rendszeres képviselete a megfelelő kérdésekben.
Demszky Gábor programjának megfelelően az SZDSZ-ben már létrejött a választási folyamat egészét felügyelő választási kabinet. Ennek az elnök mellett tagja négy ügyvivő: Bőhm András, Wekler Ferenc, Szent-Iványi István és Gulyás József. Tanácskozási joggal vesz részt a kabinet megbeszélésein Bruck Gábor és Tordai Csaba, akik egyaránt az elnök tanácsadói. A fórumnak az előzetes elképzelések szerint tagja lenne a kampányfőnök is, ám őt még nem választották ki. Az, hogy ezt a szerepet ki vállalja, Bruck Gábor döntésétől függ. Az elnök kommunikációs főtanácsadója ugyanis információink szerint nem kívánja vállalni a kampány egészének levezénylését. Bruck Gábor ugyanakkor már hozzálátott a kampánytervjavaslat kidolgozásához, amelyet -- tájékoztatott Bőhm András -- szintén a közeljövőben tárgyalhat meg az üt.
A 2002-es képviselőjelölt-állítás szempontjaival és menetrendjével kapcsolatos előterjesztéssel is jövő szerdán foglalkozik az üt -- tudtuk meg Gulyás Józseftől. A jelöltállító csoport tagjaként a politikus elmondta: azt javasolják, hogy a helyi kiválasztás április elejével kezdődjön. Hozzátette: már ma ismertnek tekinthető az SZDSZ egyéni képviselőjelöltjeinek 50-60 százaléka.
Az elnök korábbi terveiben tavaszra tervezett rendkívüli alapszabály-módosító küldöttgyűlést nem tartja meg az SZDSZ, mivel a megyei vezetők e nélkül is készek elfogadni az elnök személyére szabott pártstruktúrát -- mondta még Bőhm András.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.