BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esterházy Péter duplázott

Határ Győző, Esterházy Péter és Barnás Ferenc vehette át az idei Márai Sándor-díjat, amelyet 1995-ben alapított az akkori kulturális kormányzat, s amellyel kiemelkedő írói életművet vagy egy-egy kimagasló alkotást ismernek el. A brit fővárosban élő Határ Győző a londoni Magyar Kulturális Központban kapta meg a kitüntetést Rockenbauer Zoltántól, a nemzeti kulturális örökség miniszterétől. A másik két díjazott tegnap, a magyar kultúra napján vehette át az elismerést a kultusztárca vezetőjétől.

Esterházy Péter korunk egyik legkiemelkedőbb magyar írója, a tavalyi budapesti könyvfesztiválra megjelent Harmonia Caelestis olyan nagyregény, amely mérföldkő Esterházy életművében. Határ Győző 1957 óta él Londonban, 1976-ig a BBC magyar nyelvű adásának munkatársa volt. Szinte minden műfajban alkotott, műveiért Kossuth-díjat is kapott. Barnás Ferenc tavalyi, Bagatell című regényét sok kritikus a magyar próza megújulásaként üdvözölte.
A nemzeti kulturális örökség minisztere ezúttal egyszeri Millenniumi Díjat is adományozott, a kitüntetettek: Kányádi Sándor erdélyi költő, író, műfordító; Novák Ferenc koreográfus, rendező, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője; Vásáry Tamás előadóművész, zeneszerző, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara fő-zeneigazgatója és vezető karmestere; Deim Pál festő-, szobrász- és grafikusművész; valamint Illés György operatőr, a magyar filmes szakma doyenje. A most egyetlen alkalommal átadott Millenniumi Díj egyenként másfél millió forint pénzjutalommal jár.
Tegnap, a magyar kultúra napján vehette át Esterházy Péter a tavaly alapított Magyarország Európában Alapítvány bruttó 5 millió forintos Magyar Irodalmi Díját is. Az alapítványt tíz hazai nagyvállalat hozta létre, az alapítvány elnöke Göncz Árpád.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.