Három nemzeti parkkal több
Néhány éven belül tovább növekedhet a magyarországi nemzeti parkok száma, mert a KöM a Szigetközben, az Őrségben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében újabb nemzeti parkok létesítését tervezi -- mondta a Világgazdaságnak Tardy János, a tárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az előkészítés az Őrségben is folytatódik, ahol az érintett települések egy része -- az önkormányzatokra háruló pluszkötelezettségek miatt -- ellenzi a nemzeti park létrehozását.
Az új parkok pontos tervei, valamint a költségszámítások néhány héten belül elkészülnek, amit szakmai-politikai egyeztetések követnek, a végső döntést pedig a kormány mondja ki. A tervek kidolgozása ellenére az új nemzeti parkok megnyitásáig több év is eltelhet. Létrehozásukhoz a kormánynak az általános tartalékok vagy a kac-alap terhére többletforrásokat kell biztosítania, mert az idei évre a védett területekre előirányzott négymilliárd forint, valamint az engedélyezett létszámkeret a jelenlegi hálózat bővítésére sem lesz elég -- mondta Tardy János.
Hasonló véleményen van Márkus Ferenc, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója, aki elmondta: a szűkös támogatási keretből a védett területek gondozását, az eredeti természeti állapotok helyreállítását, valamint a magántulajdonban lévő földek egy részének felvásárlását is meg kell oldani, így arra például már nagyon kevés pénz marad, hogy a ma még kiaknázatlan lehetőségeket rejtő ökoturizmus beindításához nélkülözhetetlen beruházásokat végrehajtsák.


