Maffiózók támogathatják a pártokat
A nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a bűnüldöző hatóságoknak a választások közeledtével fokozottan kell figyelniük arra, hogy tapasztalható-e a szervezett bűnözés részéről olyan törekvés, amely a választásokhoz nyújtott támogatás révén szerezhető politikai befolyásra irányul. A lapunknak nyilatkozó, a szervezett bűnözést ismerő vezető beosztású szakértők szerint e veszély jelenleg Magyarországon kicsi. A 386 országgyűlési helyre több ezer jelölt van, az érintettek "átvilágítása", személyi vizsgálata még abban az esetben is problémát okozna, ha ezt nem tiltaná kifejezetten a törvény. A hatóságok tehát pártokat, képviselőket nem figyelnek, azonban a "másik oldal" törekvéseit -- ha van ilyen -- jelzik nekik.
A szervezett bűnözésnek a pártok választási támogatásába való bekapcsolódására még nem volt ugyan ismertté vált példa Magyarországon, ám a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Demeter Ervin korábban a Világgazdaságnak elmondta: évente tízes nagyságrendű esetben fordul elő, hogy a szolgálatok figyelmeztetnek egy politikust, állami döntéshozót, hogy egy adott rendezvényre, társaságba "nem tanácsos" elmennie. Volt olyan eset is, amikor politikust figyelmeztettek arra: olyan üzleti lépésre készül, amelyben partnerei kétes ügyekben érintettek.
A szervezett bűnözés esetleges politikai törekvéseit megkönnyíthetik a pártfinanszírozással, kampányköltségekkel kapcsolatos hazai jogszabályok hiányosságai. Az Állami Számvevőszék nemrégiben hívta fel a figyelmet arra: a jelenlegi törvények nem garantálják a választási kampánypénzek eredetének és felhasználásának átláthatóságát; a pártok gazdálkodása nem ellenőrizhető érdemben. Ez pedig még az ÁSZ megfogalmazása szerint is korrupciós lehetőséget rejt magában.
Könnyebb a jogszabályok megalkotását a törvényhozáson belül megakadályozni, mint a már elfogadott -- esetleg éppen a szervezett bűnözés elleni -- törvények végrehajtását az államigazgatás szereplőinek korrumpálásával megakadályozni -- a nemzetközi szakirodalom szerint a szervezett bűnözés egy adott fejlettségi szint után minden országban eljutott erre a felismerésre. Mint Kránitz Mariann kriminológus, a OKKRI Transparency International magyarországi tagozatának alelnöke elmondta, több fejlett országban is -- így az Egyesült Államokban vagy Olaszországban -- rendre nyilvánosságra kerülnek olyan esetek, miszerint a képviselők parlamenti pozíciójukat legalábbis kétes anyagi támogatás révén szerezték meg. A legutóbbi, jelentős visszhangot kiváltó ügyben a magyar hatóságok fogták el és adták ki Oroszországnak az emberölésre való felbujtással és pénzmosással gyanúsított krasznojarszki vállalkozót, Anatolij Bikovot. Bikov korábban Vlagyimir Zsirinovszkij mögött a második helyen szerepelt a Liberális Demokrata Párt (LDP) választási listáján, de az országos választási bizottság "hamis vagyonnyilatkozat" miatt törölte jelölését. A vállalkozó aktívan közreműkődőtt Alexander Lebegy elnökválasztási kampányában is.


