BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MSZP választmányi ülés Németh nélkül

Szerves együttműködésre van szükség a hangsúlyos kérdésekben az MSZP elnöksége, választmánya és parlamenti frakciója között -- tolmácsolta a párt szombati választmányi ülésének egyik megállapítását Jánosi György, a testület elnöke újságíróknak. Utalt arra, hogy a három testületnek együtt kell döntenie az egyéni jelöltállítással összefüggő kérdésekről, a választási program, az országos lista, illetve a miniszterelnök-jelölt személyének elfogadásáról.
Közlése szerint a választmány megerősítette azt a szándékot, hogy az elnökség a választmány és a frakció tagjainak részvételével szakmapolitikai alapon felálló kabinetrendszert hozzanak létre az MSZP-n belül. Elnökhelyettessé választották a tanácskozáson Csiha Juditot és Simon Gábort. A harmadik elnökhelyettesi posztot a következő választmányi ülésen töltik be, mivel a mostani ülés elhúzódott és testület határozatképtelenné vált.
Jánosi György elmondása szerint Németh Miklós exkormányfő párton belüli szerepvállalását olyan informális beszélgetések során kell rendezni, amelyek természetszerűen folyamatosan zajlanak minden pártban. Németh Miklós egyébként meghívást kapott a tanácskozásra, de azon egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem vett részt. (MTI)

VG-összefoglaló-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.