Megalakította választási kabinetjét az SZDSZ, s noha kampányfőnököt még nem jelölt ki, a hatfős testületnek tagja lett a Demszky Gábor pártelnök mellett hosszabb ideje kommunikációs főtanácsadói munkát végző Bruck Gábor. A pr-szakember tavaly május 31-e óta -- cége, az SKBH Tanácsadó, Képviseleti és Ügynöki Kft. révén -- 51 százalékban tulajdonosa a Marketing Centrum Országos Piackutató Kft.-nek.
Az MC az elmúlt években az ismertebb cégek közé emelkedett a politikai véleménykutatásban. Vezető kutatója, Marián Béla rendszeresen publikálta a sajtóban párttámogatottsági felméréseik eredményeit. A marketing- és véleménykutató piacon nem tartják helyesnek, ha valamely, politikai kutatást is végző társaság meghatározó tulajdonosa nyílt pártelkötelezettségű személy -- mondták vezető szakemberek a Világgazdaságnak. Hozzátették: a teljesen tiszta helyzet érdekében az MC-nek tanácsos lenne felhagynia a politikai véleménykutatással. Megjegyezték azonban azt is, hogy az ominózus üzletág a legnagyobb négy-öt közvélemény-kutató bevételeinek csupán töredékét teszi ki, hiszen forgalmuk zöme piaci marketingmegrendelésekből származik.
Bruck Gábor szerint megalapozatlanok az MC-vel szembeni fenntartások. A szakember utalt arra, hogy a tulajdonosi háttértől függetlenül szinte mindegyik vezető társaságot besorolták már valamely párt mögé. Folyamatosan többen mérik a pártok népszerűségét, óriási a verseny, s az adatok alig térnek el egymástól -- fogalmazott Bruck. Leszögezte: az MC vezetésében nem vesz részt, a kutatásokba nem szól bele, és felméréseik korrektsége semmit sem változik azzal, hogy a többségi tulajdon az övé. Borzalmasan rossz üzletember az, aki érzelmei alapján manipulálja az eredményeket -- magyarázta.
A politikai véleménykutatások a minimálisra csökkentek az MC-nél az elmúlt fél évben -- erősítette meg Bruck Gábor -, mert az üzletág erősen ráfizetéses. A centrum tavalyi 180-190 milliós forgalmából 6-8 millió származott ebből. Az MC-t azért vette meg a Robinson Lake Sawyer Miller a cég tíz százalékát birtokló SKBH révén -- állította Bruck Gábor --, mert a vezető amerikai pr-cégnek szüksége volt egy marketingkutatási társaságra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.