Torgyán József szerint ő maga javasolta a kormányfővel folytatott tegnapi megbeszélésén, hogy az agrártárca átmeneti irányítását Boros Imre vegye át. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint azonban ilyen javaslat nem hangzott el, Orbán Viktor választotta ki a három kisgazda miniszter közül a PHARE-programokért felelős tárca nélküli kormánytagot. Borókai Gábor úgy fogalmazott: az FKGP elnöke mindhármójukat alkalmasnak találta a poszt ideiglenes betöltésére. Mind Torgyán József, mind Borókai Gábor hangsúlyozta, hogy átmeneti megoldásról van szó, az FVM végleges vezetőjére a kormányfőnek február 15-től számított 30 napon belül kell javaslatot tenni a köztársasági elnöknek.
Az agrártárca későbbi vezetője biztosan a kisgazda frakció soraiból kerül ki -- jelentette ki Torgyán József. Kérdésekre válaszolva kizárta, hogy a jelölt Bánk Attila vagy Tamás Károly, a tárca jelenlegi közigazgatási államtitkára lenne. Mint mondta, a miniszterelnökkel folytatott konzultáción több lehetséges utód neve is szóba került. Az FKGP mai kibővített országos vezetői ülésén várhatóan eldöntik, kit jelöljenek a posztra. A mai tanácskozáson feltehetően szóba kerül majd a frakcióban létrehozott polgári platform ügye is: a pártelnök kirekesztőnek és el nem fogadhatónak minősítette a csoportosulást. Torgyán József szerint megvizsgálják azok ügyét, akik aláíróként jegyzik a platformot. Mint ismert, Bánk Attila frakcióvezető mellett Horváth Béla frakcióvezető-helyettes, Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Boros Imre, Várhelyi András és Pokol Béla, az alkotmányügyi bizottság elnöke. Turi-Kovács Béla utóbb kijelentette: visszavonja aláírását.
Több kisgazda politikus lapunknak úgy fogalmazott: mindenképpen kérdéses, hogy a pártot megosztó kezdeményezés fényében Bánk Attila alkalmas-e a képviselőcsoport vezetésére. Elképzelhetőnek tartják, hogy erre vonatkozóan az országos vezetőség megfogalmaz valamiféle ajánlást. A platform aláírói közül többen biztosan nem lesznek jelen a mai ülésen, ezzel szemben a pártelnök híveinek tartott megyei főtitkárok meghívást kaptak a Belgrád rakparti székházba.
Nem vállalja az FVM vezetését Gyimóthy Géza -- ezt az érintett jelentette be tegnap délelőtt még az Orbán--Torgyán találkozó előtt. A parlament kisgazda alelnökét a posztjáról leköszönő Torgyán József ajánlotta utódául múlt csütörtökön. Azóta mind a párton belülről, mind az ellenzék részéről támadások érték az úgynevezett levélbotrány miatt. Emellett Gyimóthy Géza leszögezte: ha a kormányfő feltétel nélkül elfogadta volna személyét, azt már lett volna ideje jelezni. A döntését megelőzően konzultált Torgyán Józseffel, aki szerette volna, ha legalább a mai elnökségi ülésig "kitart". Lapunknak korábban is úgy fogalmazott több kisgazda politikus, hogy Gyimóthy Géza "nem fogja bírni a jelöltséggel járó terhelést".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.