Marad a koalíció a fővárosban
Tovább működik a fővárosban az MSZP--SZDSZ koalíció, miután a két párt elnöke, illetve budapesti vezetése tegnap délután megegyezett a vitás kérdésekről. A megállapodás várhatóan véget vet a két hete tartó koalíciós feszültségnek. A hannoveri villamosok vásárlásával kapcsolatban a közbeszerzési döntőbizottság álláspontját tekintjük irányadónak -- jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester, az SZDSZ elnöke.
A helyzetet megkönnyíti, hogy tegnap megérkezett az a levél Hannoverből, amely a budapesti vételi ajánlat megtételének határidejét meghosszabbította március 14-ig, az eredeti február 28-a helyett. A Budapesti Közlekedési Részvénytársaság így március 6-ig semmiképpen nem hirdet eredményt a villamosok ügyében. A közbeszerzési törvény szerint ezek után 8 nappal, tehát március 14-én lehet aláírni a szerződést. A két párt vezetői bíznak abban, hogy addig megszületik a közbeszerzési döntőbizottság álláspontja. Ha a villamosvásárlást szorgalmazó és azt szabályosnak tartó MSZP-nek adnak igazat, azt az SZDSZ elfogadja, s a szocialisták is tudomásul veszik, ha az üzletet ellenző és annak lebonyolításában törvénysértést vélelmező SZDSZ álláspontját osztja a bizottság. A főpolgármester visszavonja a villamosügy újratárgyalására tett javaslatát.
Egyetértettünk abban, hogy az SZDSZ és az MSZP is a budapesti koalíció fenntartásában érdekelt -- jelentette ki a tárgyalás után Kovács László, a szocialista párt elnöke. A pártok felszólítják fővárosi frakcióikat, hogy tegyenek meg mindent az együttműködés helyreállításáért.
A két fél által tett engedmények mértékét és okát firtató kérdésekre Kovács László csak annyit mondott: az eredmény a lényeg. Demszky Gábor szerint "mindkét párt érdeke az Orbán--Torgyán koalíció leváltása". "A kormány ellehetetleníti Budapestet, és az elmúlt napokban a Fidesz célja az volt, hogy éket verjen a fővárosi MSZP és SZDSZ közé" -- fogalmazott.
Megállapodás született arról is, hogy a nagykörúti villamosok új járművekre való kicserélése és a 40-50 éves UV-villamosok cseréje is szerepel majd az idei költségvetésben -- szögezte le Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A két frakció a költségvetésről, konszenzus alapján, együtt dönt. Ezt a főpolgármester is megerősítette.
A fővárosi büdzsé vitája ma kezdődik, de valószínűleg csak a jövő csütörtöki közgyűlésen fogadják el. A két frakció szakértői már tegnap megkezdték az egyeztetéseket az MSZP összességében 16 milliárd forintos módosító indítványairól, illetve az SZDSZ javaslatairól. Mindkét fél vállalta a koalíciós szerződésben is szereplő kitételt, hogy egymás nélkül nem terjesztenek indítványokat a fővárosi közgyűlés elé -- szögezte le Bőhm Andás, az SZDSZ fővárosi frakciójának vezetője.

