BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem válnak, de vitáznak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Éles vita várható a budapesti költségvetés véglegesítése során, de sem az MSZP-nek, sem az SZDSZ-nek nem érdeke a jelenlegi fővárosi koalíció felmondása -- jelentette ki a Világgazdaságnak a két frakció vezetője. Mindketten leszögezték: a hannoveri villamosok ügyét nem politikai kérdésként kezelik.

Az SZDSZ fenn kívánja tartani az MSZP-vel kötött fővárosi koalíciót, bár a szorító pénzügyi helyzet miatt az idén a szokásosnál is élesebb költségvetési vita várható -- jelentette ki lapunknak Bőhm András. Az önkormányzat szabad demokrata frakciójának vezetője szerint 1990--94 között olyan volt a fővárosi közgyűlés összetétele, hogy Demszky Gábor "kormányozhatott" kisebbségben, míg ez a jelenlegi helyzetben valószínűleg megoldhatatlan lenne. A tavaly megújított koalíciós megállapodás betartásától azonban semmiképpen nem tekintünk el -- szögezte le Bőhm András, aki szerint a szerződés megszegésének minősülne, ha a szocialisták a szabad demokraták egyetértése nélkül terjesztenék a közgyűlés elé a hannoveri villamosok megvásárlásáról szóló javaslatot.
Mint arról lapunk már többször hírt adott, Vajda Pál, a városüzemeltetésért felelős szocialista főpolgármester-helyettes szerint kedvező lehetőség a hannoveri világkiállítás után feleslegessé vált, használt, de a budapestieknél sokkal jobb állapotban lévő villamosok megvásárlása. A pénzügyekért felelős szabad demokrata főpolgármester-helyettes, Atkári János azonban a szocialisták szerint nem hajlandó érdemben tárgyalni az ügyről. Ezért az a lehetőség is szóba került, hogy egyéni képviselői indítványként kerül a közgyűlés elé, s a fővárosi Fidesz--MDF--MKDSZ-frakció már támogatásáról is biztosította a javaslatot.
Az MSZP-s képviselőcsoportban fel sem merült a koalíció felmondása -- fejtette ki a Világgazdaságnak Gy. Németh Erzsébet, a szocialista frakció vezetője. A képviselőcsoport nem politikai, hanem szakmai kérdésnek tekinti a hannoveri villamosok ügyét. A frakcióvezető szerint ahhoz viszont mindenképpen ragaszkodnak, hogy mielőbb érdemben foglalkozzanak a kérdéssel, mert február végén lejár a válaszadás határideje.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.