A bűnözőket könnyű pénzszerzési lehetőséggel csábítja, ezért egyre gyakoribbak a pénzszállító járművek ellen elkövetett támadások. Tavaly január óta csak a főváros területén tíz ilyen bűncselekmény történt, amelyek közül az elkövetők hat esetben jártak sikerrel, összesen 221 millió forintot rabolva. A rendőrség eddig három támadás végrehajtóit találta meg, s a további esetek megelőzése érdekében a múlt hét óta olyan speciálisan képzett járőrökkel kíséri a jelentősebb összeggel mozgó szállítókat, akik bűncselekmény esetén azonnal képesek közbelépni -- mondta Jakab Géza, a BRFK bűnügyi főkapitányhelyettese a biztonsági cégekkel tartott tegnapi egyeztetést követően.
A főkapitányhelyettes szerint több esetben azért következhetett be sikeres bűncselekmény, mert a megbízók nem tettek meg mindent a biztonsági feltételek javításáért. A pénz átadása gyakran nyílt területen történik, ráadásul a fővárosban sok helyen nem lehet közvetlenül a pénzintézetek mellett parkolni, így előfordul, hogy a szállítóknak több száz métert az utcán kell gyalogolniuk, ami további kockázatot jelent.
A hasonló helyzetek elkerülése érdekében a rendőrség a közlekedési szabályok megváltoztatását tervezi, azonban a fegyveres támadások sikerének egy része a biztonsági cégek alkalmazottainak felkészületlenségére is visszavezethető. A főkapitányhelyettes úgy látja, a bűnözők számos esetben a szállítók szabályszegései miatt lehettek sikeresek, ezért megállapodás született arról, hogy a jövőben a rendőrség részt vesz a pénzszállítók képzésében.
A bűnözők számára komoly visszatartó erő lehet, hogy Magyarországon is megjelent az a Nyugat-Európában már széles körben alkalmazott vagyonvédelmi technológia, amely bűncselekmény esetén festékkel szórja be a pénzszállító autóban lévő bankjegyeket -- vélik lapunk által megkérdezett vagyonvédelmi szakemberek. Ennek gyors elterjedését azonban költségessége mellett gátolhatja, hogy alkalmazása kezdetleges stádiumban van. A Magyar Nemzeti Bank nehezen váltja be a bűncselekmény kísérlete miatt festékkel beszórt bankjegyeket. Ezzel szemben -- állították informátoraink -- olyan eset is előfordult, hogy egy pénzintézet tévedésből elfogadta a bűnözők által megszerzett, festékkel beszórt pénzt.