A bíróságoknak kellő szabályozás híján változatlanul gondot okoz a szabálysértési ügyek elbírálása. Emiatt továbbra is szorgalmazzák az alig egy éve hatályos, erre vonatkozó új törvény módosítását, illetve a jogszabály alkalmazásához szükséges háttérrendeletek megalkotását -- erősítették meg a Világgazdaság érdeklődésére az OIT hivatalában. Megtudtuk azt is: az alkalmazási nehézségek és az ügyek számának a várakozásnál nagyobb emelkedése ellenére a bírói hatáskörbe tartozó szabálysértések elbírálására elegendőnek látszik a korábbi létszámfejlesztés. A tárgyaláson kívüli eljárásban lezárható ügyek zökkenőmentes intézéséhez viszont a jelenleginél jóval több, 120 bírósági titkári és 150 tisztviselői állást tart szükségesnek az OIT.
A szabálysértési hatóság határozata ellen tavaly március óta vehető igénybe bírói út. Akkor úgy becsülték: a lehetőség évi 40 ezerrel növelheti a helyi bírósági esetek számát. A múlt év végéig azonban csaknem 65 ezer szabálysértési ügyet regisztráltak az igazságszolgáltató fórumokon. A legtöbbet, kevés híján 15 ezret a fővárosban, Nógrád megyében ezzel szemben alig haladta meg az ezret az esetek száma.
A bíróságoknak ezek közül több mint 55 ezer ügyet sikerült befejezniük, azaz eleget tudtak tenni az új feladatoknak. Bírói hatáskörbe tartozó, tárgyaláson történő elintézést az ügyek 20 százaléka igényelt, így erre elegendő az a negyvenöt bírói állás, amit korábban a célra létesítettek. A tárgyaláson kívül elbírálható ügyekben ugyanis a bírósági titkár is eljárhat. A bírósági titkári, illetve a segítő tisztségviselői létszám növelése ezért előfeltétele az önálló ügyszakként jelentkező szabálysértési esetek időszerű elintézéséhez.
Beigazolódtak azok az egy évvel ezelőtti vélekedések, amelyek nem elsősorban a többletfeladatokban, hanem az új kódex hiányosságaiban láttak gondokat. A törvény több ponton máig is lyukas: nem rendez több anyagi jogi és eljárási kérdést, s nem ad felhatalmazást az illetékes minisztereknek arra, hogy meghozzák a végrehajtáshoz szükséges háttérrendeleteket. Nincs szabályozva a nyomozó hatóság szerepe az eljárásban, hiányoznak a bűnjelek lefoglalására és kezelésére vonatkozó passzusok, rendezetlen a pénzbírság behajtásának menete. A szabályokat pótlandó, a bírók rendszeresen tanácskozásokon tárgyalják meg a felmerült kérdéseket, így törekedve az egységes gyakorlat kialakítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.