Elsőként a NATO-nak felajánlott alakulatok létszámát kívánja feltölteni a Magyar Honvédség (MH) a 2002 végéig folyamatosan megalakítandó hét regionális toborzóiroda révén. Az elsőt január végén adták át Miskolcon, novemberben Debrecenben és Kaposvárott, röviddel ezután Szegeden, Veszprémben vagy Szombathelyen alakítják ki az irodát. A harmadik eredetileg a fővárosban lett volna, de megfelelő épület hiányában vidéki várost választanak. A megyei hadkiegészítő parancsnokságokon lévő irodákkal, alosztályokkal együtt összesen 140 helyen "fogdossák" a fiatalokat.
Miskolcon működése első két hónapjában 308-an fordultak meg, közülük 76-an adtak be jelentkezési lapot és 50-60-an jelezték készségüket arra, hogy valamelyik katonai iskolába jelentkezzenek. Jelenleg a szerződéskötéshez szükséges vizsgálatok zajlanak -- tudtuk meg Kladek András ezredestől, az MH hadkiegészítési és kiképzési törzsfőnökétől. A legtöbb leendő szerződéses a debreceni dandárban kíván szolgálni, míg 17-en a tatai, 12-en a szolnoki, négyen a hódmezővásárhelyi alakulatot választották. Ezek mindegyike lehetőséget kínál részvételre esetleges nemzetközi missziókban.
Az érdeklődés felülmúlta a várakozást -- összegzi első benyomását Kladek ezredes. A törzsfőnök elmondta, a közeljövőben szeretnék javítani a szolgálat feltételeit, például biztosítani a legújabb egyenruhákat.
A Világgazdaság úgy tudja, az idén jelentősen emelkedhet a szerződéses katonák illetménye. A jelenleg juttatásokkal együtt bruttó 65 ezer forint a honvédségi átlagot meghaladóan, 20-25 százalékkal emelkedhet, s három év múlva 40 százalékkal vihetnek többet haza a meghatározott időre bevonuló fiatalok.
Ez valamelyest enyhíthet azon a problémán, hogy a szerződéses katonának jelentkezők alig pár hónapot töltenek el a seregben. Az ötven százalék körüli fluktuáció oka, hogy sokan a munkanélküli-járadék letelte után az ellátásra újra jogot adó átmeneti munkaként tekintenek a néhány havi zsoldoséletre. Kladek ezredes véleménye szerint a közeljövőben beöltöző 76 új szerződéses katona közül is 40 százalék körül lesz a munkanélküliek aránya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.