A miniszterelnök-jelölés körüli probléma megoldására tett javaslatával az MSZP elnöksége egyet lépett hátrafelé: hétfő késő esti ülésén rögzítette ugyan a kongresszus időpontját, de három lehetséges jelöltet nevezett meg, új elemként beillesztette a napirendi pontok közé az elmúlt időszak eseményeinek értékelését, s korábbi döntésével ellentétben kilátásba helyzete, hogy a választási programot is véglegesítik.
Kovács László pártelnök, Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter és Németh Miklós exkormányfő személyében jelenleg három miniszterelnök-jelöltje van az MSZP-nek -- jelentette be Juhász Ferenc. Az alelnök elmondta: a szóba jöhető és alkalmasnak tartott jelöltekkel való tisztázó megbeszélésekkel megbízott bizottság a feladatát elvégezte, arról az elnökséget tájékoztatta. Nagy Sándor frakcióvezető már a beszélgetésen jelezte, eláll korábbi szándékától. A további teendőkról szólva Juhász Ferenc annyit közölt, a három politikussal a velük megállapodott módon, formában és időben egyeztet tovább az elnökség, tisztázni kell ugyanis a jelöltek és az elnökség feltételeit is. Az alelnök elvi lehetőségként nem zárta ki, hogy akár a kongresszuson bővüljön a jelöltek köre, ám erre a gyakorlatban nem sok esélyt lát.
Az elnökség döntött arról is, hogy a kongresszus időpontjaként június 9-ét javasolja az országos választmánynak (ov), amelynek immár három napirendi pontja lenne. A Világgazdaságnak több szocialista politikus úgy nyilatkozott: az előkészületek során tisztázódhatnak az erőviszonyok, ám elképzelhető, hogy a kormányfőjelölt személyéről csupán a kongresszus hoz végső döntést. Van, aki hozzátette, a "dolgok mai állása szerint" nem kizárt, hogy végül nyílt versenyben dől el a küzdelem.
A három jelölt az elnökséghez írt leveleiben nem fogalmazott meg olyan, a jelölésükhöz általuk szükségesnek tartott feltételeket, amelyeket az elnökség elfogadhatatlannak ítélt -- mondta Juhász Ferenc. Emlékezetes, Németh Miklós fő elvárásként szögezte le, hogy az MSZP először értékelje a novemberi kongresszus óta eltelt időszakot, a jelenlegi helyzetet és a teendőket, csak ezt követően jelöljön miniszterelnököt. Az exkormányfő szerint emellett a kongresszusnak -- az alapszabály lehetőségei között -- fel kellene vetnie a soron kívüli tisztújítást. Utóbbiról Juhász Ferenc annyit mondott, hogy az alapszabály szerint akár a kongresszuson is lehet dönteni egy következő, tisztújító kongresszus összehívásáról.
Medgyessy Péter alapszabály-módosítást szorgalmazott, mondván, a párt választási bizottságát a miniszterelnök-jelöltnek kell vezetnie, mert választási időszakban a döntéshozatali centrum csakis ez a testület lehet. A lapunkat tájékoztató szocialista politikusok kizártnak tartották az alapszabály-módosítást -- noha erre is lenne lehetőség a kongresszuson --, ám azt elismerték, hogy komoly munkamegosztást kell véglegesíteni.
"A párt alapszabályát érdemeitől függetlenül mindenkinek maradéktalanul be kell tartania" -- fogalmazott levelében a pártelnök. Kovács László a kritikákat visszautasítva azt állítja, igaztalan, hogy a szocialistáknak nincs mondanivalójuk. Szerinte minden szocialista politikusnak háttérbe kell szorítania személyes érdekeit, s ha megegyeznek egy mindenki által támogatható miniszterelnök-jelöltben, felsorakozik mögé ő is. Ám ha ő látszik a legalkalmasabbnak, vállalja "a jelöléssel járó felelősséget".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.