BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megosztott kisgazda minisztériumok

A kisgazdák elnöki széke körüli vita ügyében várhatóan már a héten hoz valamilyen döntést a Fővárosi Bíróság, Torgyán József frakciótagsága kérdésében azonban a "házelnöki ítélet" akár a következő parlamenti hétre is átcsúszhat. Torgyán József arra kérte a hozzá hű képviselőket, ne vegyenek részt a frakció személyi döntéseiben.

Jelenleg két olyan kisgazda minisztérium van, amelynek vezetője megszavazta Torgyán József kizárását a frakcióból, ám amelynek ugyancsak kisgazda politikai államtitkára tegnap a pártelnök melletti hűségnyilatkozatot írt alá és érvénytelennek tartja a döntést. Kérdéses, hogy az ilyen tárcáknál -- Turi-Kovács Béla--Kávássy Sándor kettős a környezetvédelmi tárcánál és Szabó János--Homoki János páros a Honvédelmi Minisztériumban -- hogyan tudnak együtt dolgozni a továbbiakban, vetették fel a reform polgári platform (rpp) hétvégi nagygyűlésén megválasztott, Lányi Zsolt vezette kisgazda elnökség tagjai. A megjelölésként ezentúl "az FKGP elnöksége" megnevezésre igényt tartó testület tájékoztatóján Lányi Zsolt pártelnök elmondta: ugyan jogosultnak tartják magukat arra, hogy szükség esetén visszahívják a kormányból az államtitkárokat, ám erre csak akkor kerülhet sor, ha a miniszterek jelzik: a kormányzati munkát veszélyezteti a politikai szembenállás. A Torgyán József vezette kisgazda elnökség egyébként a mai napon tart ülést, ezen megtárgyalják Turi-Kovács Béla és Szabó János visszahívásának lehetőségét.
A Lányi Zsoltot elnöknek megválasztó és a Cseh Sándor, illetve az egykori agrárminiszter, Nagy Ferenc József vezette kisgazda tömörüléseket magukba integráló reformkisgazdák a személyi változás átvezetésére vonatkozó kérelmet beadták a Fővárosi Bíróságra. A bejegyzésről, annak elutasításáról, esetleg a reformerek hiánypótlásra való felszólításáról várhatóan már a héten döntés születik, ám bármi legyen is az, a vita minden bizonnyal perrel folytatódik. Lányi Zsolt hangsúlyozta: addig is kérték a párt bankszámlájának zárolását, amennyiben pedig a bírósági bejegyzés megtörténik, kérik a székház és a pártvagyon átadását is. A párt új alkotmányát a tervek szerint egy szeptemberre összehívandó nagyválasztmányi ülésen fogadnák el.
Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető csak csütörtökön adja át Áder János házelnöknek a Torgyán József hétfői kizárásához kapcsolódó iratokat, ám információink szerint nem valószínű, hogy a kérdésben gyors döntés születik. Ez legalábbis jelzi, hogy az ügy megítélése a kisgazdák -- valamennyi oldal által rossznak tartott -- frakciószabályzata alapján nem egyértelmű. Szentgyörgyvölgyi Péter szerint a kizárás érvényes és szabályos volt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Torgyán Józsefnek csak a három hét múlva esedékes következő parlamenti héten kell elöször a függetlenek között helyet foglalnia.
A kizárást érvénytelennek tartó képviselőket tegnap a Belgrád rakparti pártszékházba hívta megbeszélésre Torgyán József. Összesen 17 képviselő írta alá azt a nyilatkozatot, mely szerint a jövőben a frakcióüléseken kizárólag szakmai kérdésekkel hajlandó foglalkozni, személyi ügyekkel nem. Ez a Torgyán József kizárását érvénytelennek tartók szerint elejét veheti minden kizárási kísérletnek, hiszen ahhoz szerintük a teljes frakció kétharmada kell, ami a 42 fős képviselőcsoportban 28 embert jelent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.