Változások július elsejétől
A köztisztviselői törvény értelmében átlagosan 70 százalékkal emelkednek a köztisztviselői illetmények. A tisztviselők helyzetének javítását szolgálja a lakáscélú kölcsönök utáni állami kezességvállalás, az alanyi jogú ruhapénz, a tíz év szolgálatot követő hathavi rekreációs szabadság, s a 35 év után járó felemelt összegű jubileumi jutalom is. A törvény életbelépését követően létrejöhet a kiemelt javadalmazásban részesülő, maxumum 300 fős főtisztviselői kar is. Ezzel együtt a tisztviselőkkel szemben támasztott követelmények is szigorodnak: általánossá teszik a szakvizsga-kötelezettséget, valamint bevezetik a teljesítményértékelést és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget is, amelynek ellenőrzése céljából a törvény hatálybalépésével egy időben áll fel a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal.
A munka törvénykönyvének módosításában egyértelműen pozitív változás, hogy a mostani módosítások eredményeképpen megnő a jelentősége, illetve rangja a helyi kollektív szerződéseknek. A változások közül fontos a hátrányos megkülönböztetés tilalmának törvénybe foglalása. A hatályba lépő módosítás a munkaidő és a pihenőidő kérdéseivel részletesen foglalkozik, ám ezek megítélése ellentmondásos. Előrelépést jelent, hogy július 1-jétől az idénymunka fogalmát is meghatározza a törvény. A munakvállalókat hetenként két pihenőnap illeti meg, de a törvény nem mondja ki, hogy az egyiknek vasárnapra kell esnie. Éves szinten csökkent a rendkívüli munkavégzés ideje is, hiszen naptári évenként legfeljebb kétszáz, kollektív szerződés esetén pedig maximum háromszáz óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Előrelépés, hogy a törvény a fiatal munkavállalókra külön rendelkezések vonatkoznak: a munkaidő legfeljebb napi nyolc, illetve heti negyven óra lehet, s egy hétnél hosszabb munkaidőkeret nem alkalmazható.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi törvény módosításával július 1-jétől az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ Foglalkoztatási Hivatallá alakult át. E hivatal vette át a Gazdasági Minisztériumtól a munkaerő-piaci szervezet irányítását. Változott a munkaerő-piaci szervezet elnevezése is, Állami Foglalkoztatási Szolgálatra. A megyei munkaügyi központok egyelőre a korábbi formában végzik feladatukat. A törvénymódosítás elősegíti, hogy a jövőben a fiatal korosztályok nagyobb mértékben tudjanak bekapcsolódni a munakerő-piaci képzésbe, átképzésbe. Ugyanis július 1-jétől azok is részesedhetnek a munkaerő-piaci szervezet képzéseiben, akik iskolai tanulmányaikat követően még nem szereztek jogosultságot munkanélküli-ellátásra. Ebben az esetben a felső korhatár 25, diplomások esetében pedig 30 év. Emellett a képzési lehetőséget igénybe vehetik a gyermeküket egyedül nevelő fiatal szülők is.
Az eddigi megfigyelővizsgálatok helyett július elsejétől valamennyi 30 hónaposnál idősebb, levágott szarvasmarhára kiterjesztik az úgynevezett BSE-priontesztet a magyar állat-egészségügyi hatóságok. Ezzel Magyarország eleget tesz az EU elvárásainak. Herpay Laura, az FVM főosztályvezető-helyettese elmondta: a vágóhidakon az állatorvosok veszik az ellenőrzési mintákat, amelyeket az Országos Állat-egészségügyi Intézet (OÁI) vizsgál meg. Az agrártárca becslései szerint éves szinten 100 ezer állatot kell kontrollálni, ebből tehát a második fél évre 50 ezer juthat. Az OÁI -- a korábbi kétezer után -- egyelőre háromezer BSE-tesztet rendelt meg. A mintegy 100 millió forintos kiadást az állat-egészségügyi költségvetésből finanszírozzák. Mivel a most rendelkezésre álló tesztek legfeljebb fél hónapra elegendőek, rövid időn belül tendert írnak ki a további beszerzésekre. A versenyeztetéssel a leggazdaságosabb megoldást igyekeznek megtalálni a BSE-vizsgálatokhoz.
Július 1-jétől már csak zárjeggyel ellátott borospalackokban forgalmazhatnak bort az üzletek. A kereskedőknek a korábbról megmaradt, zárjegy nélküli tételeikre úgynevezett készletzárjegyet kell rendelniük a vámhatóságtól. Legkésőbb július 6-ig van módjuk a címkék megrendelésére, s ez jogvesztő határidő. Az igénylők szeptember 30-ig mindenképpen megkapják a szükséges zárjegymennyiséget.
Az M5-ös autópálya díjait július 1-jén átlagosan 6,3 százalékkal emelte az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. A Budapest--Kiskunfélegyháza közötti 96,4 kilométeres fizetős szakaszon a személygépkocsik után 2310 forint helyett 2450-et kell fizetni. A kisteherautók új tarifája 3150-ről 3380 forintra, a közepes teherautóké 4570-ről 4880 forintra, míg a nehézgépjárműveké 7140-ről 7620 forintra emelkedett.
Július elejétől változik a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek listája és a támogatások összege. Emelkedik a nem vényköteles gyógyszerek ára.
A Malév július 1-jétől érvényes menetrendje szerint heti öt alkalommal önálló, közvetlen járat indult Budapest és Manchester között. A hónap közepétől a légitársaság heti egy alkalommal charterjáratot közlekedtet Budapest és Barcelona között.


