Eredményes volt a miskolci veseszűrés
Világszerte az a tapasztalat, hogy a vesebetegségeket későn, esetenként egyáltalán nem ismerik fel. Megdöbbentő, hogy a vesebetegek közel fele előzetes gondozás nélkül, súlyos tünetekkel, a betegséget nem is sejtve kerül rendszeresművese kezelésre. A legtöbb vesebetegség általában tünet- és panaszmentes, ezért a betegek nem fordulnak időben orvoshoz. Az évek alatt kialakuló, idült veseelégtelenségre jellemző panaszok jelentkezésekor a vesében már visszafordíthatatlan károsodások alakulnak ki.
A vesepótló kezelést indokló idült veseelégtelenség végleges állapotnak tekinthető. A legmegfelelőbb vesepótló eljárás a beteg túlélése és életminősége szempontjából a vesetranszplantáció lenne, amely Magyarországon az alacsony donorszám miatt elégtelen. Így az idült veseelégtelenségben szenvedő betegek legnagyobb hányada a továbbiakban csak vesepótló kezeléssel tartható életben és egyensúlyban. Ebben a stádiumban a kezelés egyedüli módja az élet végéig tartó, jelentős költségvonzatú művesekezelés. A rendszeres művese kezelés mellett a betegek igen kis hányada marad munkaképes, minimális a rehabilitáció esélye, ami mind az egyén, mind a társadalom számára nagy erkölcsi és anyagi hátrányt jelent. A későn felismert vesebetegek gyakrabban szorulnak kórházi kezelésre és betegállományra, nagyobb a gyógyszerigényük is.
Egy, Kanadában nemrégen készült tanulmány szerint a művesekezelést igénylő betegek elmúlt két évtizedre vonatkozó adatainak feldolgozása alapján a kezelést igénylő betegek számának növekedési üteme a következő években változatlan marad. Évi 10-12 százalékos növekedés várható a hasi és a gépi művesekezelésben egyaránt. Az adatok érdemben megegyeznek a magyarországiakkal.
A művesekezelés során természetes (hashártya) vagy mesterséges (művese), félig áteresztő membrán segítségével mérgező anyagokat és vizet távolítanak el a beteg szervezetéből. A vese számos funkciója azonban ezzel a kezeléssel nem pótolható. Ennek következtében a hosszú távú művesekezelés során szív- és érrendszeri elváltozások, vérszegénység, csontritkulás, idegrendszeri eltérések alakulnak ki. A kezelt betegek szív- és érrendszeri betegség szempontjából fokozott rizikójú betegcsoportot képeznek.
Az elkésett nefrológiai vizsgálat az idült veseelégtelenség inadekvát kezelését eredményezi, és egyben azt is jelenti, hogy a beteg elesik a veseelégtelenség progressziójának lassításától, esetleges megelőzésének lehetőségétől, valamint attól is, hogy negfelelő nefrológiai gondozás, szakszerű felkészítés után a számára legmegfelelőbb vesepótló kezelési módot választhassa.
A művesekezelésnek két formája létezik. Egyik a hasi dialíziskezelés, melyet a beteg otthonában önmaga végez, és 1-2 havonta jár nefrológiai ellenőrzésre. A másik kezelési mód a gépi művesekezelés, melyet Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között, másnaponta végeznek. A hasi dialíziskezelés számos szakmai előnnyel jár, és jobb rehabilitációs esélyt biztosít a betegnek.
A vesebetegek számára Borsod megyében három helyen - a Fresenius Medical Care Dialízis Center Kft. által üzemeltetett Miskolci Nefrológiai Központban, Ózdon és Sátoraljaújhelyen két nefrológiai szakrendelésen - folyik nefrológiai gondozás, szakrendelés, ahol közel 2000 vesebeteget gondozunk. A háziorvos kollégákkal, társosztályokkal és szakrendelésekkel a legjobb munkakapcsolatra és szoros együttműködésre törekszünk a vesebetegek ellátásában. Minden törekvésünk ellenére megyénkben a hazaihoz hasonló a helyzet a vesebetegség felismerését és a vesebetegek időben, korán történő nefrológiai vizsgálatát, nefrológiai gondozóba irányítását tekintve. A potenciálisan művesekezelést igénylő vesebetegek közel fele csak végstádiumú veseelégtelenséggel kerül látókörünkbe.
A vesebetegségek megelőzésének korai, időben történő felismerésének, hatékony gyógyításának, a művesekezelés elkerülésének fontos eszköze lehet a szűrővizsgálat, melyet jelenleg iskolaorvosi, katonasági, munkaalkalmassági, üzemorvosi és háziorvosi vizsgálatok alkalmával végeznek különböző gyakorisággal.
A gyógyítás egyik nagy kihívása a betegség korai, még a tünetmentes időszakban történő felismerése, amikor a folyamat még megfordítható vagy gyógyszeres és diétás kezeléssel, rendszeres nefrológiai kontrollal lassítható lehet. Számos esetben és betegségben (különböző eredetű heveny veseelégtelenség, vesekövesség, cukorbetegség, magas vérnyomás, túlzott gyógyszerszedés) a korai stádiumban való felismerés teljes gyógyulást vagy még éveken át a rendszeres művesekezelés elkerülését eredményezheti.
Napjaink nemzetközi diagnosztikai tendenciája a beteg által otthonában végezhető vizsgálatok és kezelések felé irányul. Ennek egyre nagyobb jelentősége van a betegségek korai diagnosztizálásában és monitorozásában (például cukorbetegek otthoni vércukor-ellenőrzése).
Átalakulóban van az egyén és társadalom felelősségének értelmezése is az egészség érdekében. A korábbi "betegségmenedzsment" egyre inkább "egészségmenedzsmentté" alakul, ami a kollektív felelősséget az egyén személyes felelősségévé alakítja át, így egyre nagyobb teret kap az a gondolkodás, hogy az egészségügy feladata elsősorban a betegségek megelőzésében, korai diagnosztizálásában, sem mint "késői" gyógyításában áll. A betegségek megelőzése - az egyén érdekein túl - társadalmi érdek is, hiszen a prevenció hosszú távon költséghatékonyabb, mint a már kialakult betegség kezelése. Különösen igaz ez a veseelégtelenség és a nagy költségigényű művesekezelés vonatkozásában. Ugyanakkor a vesebetegségek szűrése viszonylag könnyen kivitelezhető, hiszen első lépésként egy egyszerű vizelet általános tesztcsíkos vizsgálattal számos betegség korai stádiumban kiszűrhető. Természetesen a diagnosztika felelősségét nem lehet kizárólag az egyénre hárítani, ezért a kiszűrt betegek további szakvizsgálatát és betegségük természetének szakszerű vizsgálatát szakintézetben szükséges folytatni.
Ezen adatok és tapasztalat alapján határoztuk el 2001 novemberében - Magyarországon először -, Miskolcon a Fresenius Medical Care Miskolci Nefrológiai Központban, hogy sürgősen és hatékonyan szeretnénk lépni szűkebb régiónkban, Miskolc városában a vesebetegségek prevenciója területén. Célul tűztük ki a vesebetegek felkutatását a felnőtt lakosság körében azért, hogy megakadályozzuk az idült veseelégtelenség kialakulását vagy késleltessük annak végstádiumú kifejlődését, vagyis a dialíziskezelést. Amennyiben programunk hatékonynak bizonyul, célul tűztük ki a továbbiakban azt is, hogy Miskolc után - második ütemben - Borsod megye felnőtt lakossága körében is elvégeznénk a szűrést.
A szűrővizsgálatot megelőző egy hónapban folyamatosan felvilágosító cikkeket írtunk a helyi és országos napilapokban, interjúkat adtunk a regionális rádió- és televízióstúdiókban. Ezekben felhívtuk a lakosság figyelmét a legfontosabb vesebetegséget okozó betegségcsoportokra, valamint magára a vizeletszűrő vizsgálat lehetőségére és jelentőségére. A szűrővizsgálathoz minden miskolci háztartásba az ingyenesen járó TIPP Újság segítségével juttattunk el 1-1 pár, három paraméteres (vér-, cukor- és fehérjemeghatározásra alkalmas), a Roche (Magyarország) Kft. által forgalmazott vizeletvizsgáló tesztcsíkot és egy egyszerű leolvasóskálát. Ennek segítségével a felnőtt lakosság otthon, magának, egyszerűen és gyorsan elvégezhette a vizelet tesztcsíkos szűrővizsgálatot.
A vizsgálat tájékozódó jellegű, a vesebetegség komoly gyanúját vetheti fel, így a tesztcsíkkal kóros eltérést észlelő lakosok további vizsgálatát a Fresenius Miskolci Nefrológiai Központ (FMC) végezte el. A magukat kiszűrt lakosok a nefrológiai központ által megvásárolt ingyenes zöld számon jelentkezhettek, ahol szakorvos fogadta hívásukat, és jegyezte elő a szükséges további vizsgálatokra.
A szűrővizsgálat kapcsán több ezer telefonhívást kaptunk, több száz jelentkezőt vizsgáltunk meg. A vizsgálatokat legtöbbször munkaidőn túl vagy hétvégeken tudtuk kivitelezni az egyébként is rendkívül leterhelt járóbeteg-szakellátás mellett. Vizsgálatunk eredményeként több mint 100 beteget hívtunk vissza kiegészítő vizsgálatokra, a vesebetegek mellett jelentős számban találtunk eddig nem ismert cukorbeteget és magasvérnyomás-betegségben szenvedőt. Őket természetesen a megfelelő gondozókba, társosztályokra vagy háziorvos kollégákhoz irányítottuk.
Miskolc lakossága rendkívül pozitívnak, humánusnak ítélte az eddig egyedülálló kezdeményezést. Tapasztalatunk szerint sikerült megfelelő érdeklődést kiváltani, a lakosság figyelmét felhívni és őket aktívan bevonni a vizsgálatba. Vidéki háziorvos kollégák jelezték igényüket körzetükben hasonló szűrővizsgálat elvégzésére. Sok hívást kaptunk a lakosság köréből, a megye egyéb településeiből és az ország más régióiból is. Összességében az érdeklődés messze várakozáson felüli volt.
A vesebetegségek prevencióját célzó népegészségügyi jelentőségű szűrővizsgálatunkhoz anyagi támogatást a Fresenius Medical Care Dialízis Center Kft., a Roche (Magyarország) Kft., valamint sikeres pályázatunk útján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács adott. Az egészségügyi kormányzat, a Népegészségügyi Tudományos Társaság és minden egyéb, általunk megkeresett fórum kérésünket - forráshiányra hivatkozva - elutasította.
A szűrővizsgálat során szerzett tapasztalatok még inkább megerősítik a vesebetegségek prevenciójának népegészségügyi jelentőségét.
A szerző a FMC Miskolci Nefrológiai Központ
orvos igazgatója
Dr. Ladányi Erzsébet


