Az ellenőrzött hormonpótlás indokolt
A média egyes megnyilvánulásai itthon és külföldön egyaránt félreértésekre és indokolatlan aggodalomra adhatnak okot, elsősorban azon közép- és idősebb korú nők között, akik ösztrogénhiány okozta tüne-
teik vagy panaszaik enyhítésé-re a menopausalis hormonterápia (MHT) valamelyik formájában részesülnek. Az Amerikai Egyesült Államokban végzett, Women Health Initiative (WHI) nevű tanulmányt ugyanis, mivel nem érte el célját - kissé leegyszerűsítve a szívinfarktus megelőzését -, a tervezettnél három évvel korábban, 5,2 év után leállították.
A WHI az Amerikai Egyesült Államokban végzett olyan multicentrikus, prospektív tanulmány, ami 16 608, méheltávolításon át nem esett, 50-79 éves nőre terjedt ki. A nőket hormonpótlóval, illetve placebo tablettával véletlenszerűen két csoportba sorolták. A vizsgálat célja az volt, hogy adatokat szolgáltasson a nők postmenopausalis életkorában tartósan folytatott hormonpótló kezelésnek egészségmegőrző és betegségmegelőző hatásáról.
A hormonkezelt csoportban a placebóval kezelt csoporthoz képest több nemkívánatos cardiovascularis esemény következett be, emelkedett a tromboembóliás szövődmények és az invazív emlőrák előfordulási aránya. Igaz, kisebb mértékben csökkent a csonttörések és a vastagbél rákos megbetegedéseinek előfordulása, összességében azonban a várható kockázatnövekedést nagyobbnak ítélték a reálisan várható előnyöknél. A vizsgálat részeredményeit évente nyilvánosságra hozták, így a szakmai közvéleményt nem érte nagyobb meglepetés.
A zavart mindenekelőtt a WHI-vizsgálat eredményeinek interpretálása okozta. Például a szívinfarktus 29 százalékos és az agyvérzés 41 százalékos növekedése a hormonkezelt csoportban valójában azt jelentette, hogy 10 ezer kezelési év alatt a hormonnal kezelt csoportban 37, a placebót kapottak körében 30 szívinfarktus fordult elő, azaz csak héttel több.
Ugyanezek az értékek agyvérzéseket tekintve: 29 a kezeltek és 21 a kontrollcsoport tagjai között, azaz nyolc volt a differencia, és az emlőrák esetében ez a különbség (38 és 30) ugyancsak nyolc volt. A százalékosan megjelenített relatív kockázatnövekedés, minden szövődményt összegezve, egy kezelt személyre vonatkoztatva valójában rendkívül alacsony, egyezreléknyi abszolút kockázatnövekedést jelent. A vizsgálat alatt bekövetkezett halálesetek számában nem volt különbség a két csoport között.
A kettős vakvizsgálat lényegéből következik, hogy a WHI-tanulmányban nem mindig az a páciens kapta az aktív kezelést, akinek a tünetei voltak, és fordítva, az is kaphatott, akinek egyáltalán nem voltak hormonhiányt mutató tünetei. A WHI-nak nem volt elsődleges célja a kezelt nők közérzetének, életminőségének vizsgálata, ami nem elhanyagolható különbséget jelent a mindennapi kezelési gyakorlattal szemben.
Az MHT gyakorlata a WHI-vizsgálatban követettől jelentősen eltér a hazai menopauza-szakambulanciákon is. Azokat kezelik, akiknek tünetei vannak, azzal a hormonkombinációval, amelynél a legkevesebb mellékhatást észlelik, azzal a legkisebb adaggal, amely már hatásos, és addig, amíg a kezelés indoka fennáll, mindezt rendszeres ellenőrzés mellett. Így a mellékhatások lehetősége lényegesen csökken, és kedvező a kockázat/haszon arány. Az ösztrogén szív-ér rendszeri hatásai várhatóan még több tudományos vizsgálat tárgyát képezik majd, amelyek tisztázni hivatottak a jelenleg ellentmondó kísérleti, klinikai és epidemiológiai adatokat.
A WHI-vizsgálat tanulsága abban foglalható össze, hogy a menopausalis hormonkezelés nem helyettesítő kezelés (mint például a petefészkek működésének károsodása miatt végzett ösztrogénpótlás a fogamzóképes korú nők esetében), hanem a változókori és az azt követő életszakasz gyakran átmeneti, néha tartósan fennálló hormonális egyensúlyzavarának természetes ösztrogén hormonnal történő tüneti kezelése. A menopausalis hormonterápiának nem célja sem az örök fiatalság, sem az öregedéssel járó minden betegség megelőzése.
A menopausalis hormonterápia célja a fennálló ösztrogénhiányra utaló tünetek megszüntetése vagy csökkentése. A terápia beállításának előzetes egészségfelmérés, műszeres és laboratóriumi vizsgálatok után, a kockázatnak és haszonnak a páciens bevonásával történő mérlegelésével, individuális módon megválasztott készítménnyel, a legkisebb hatásos adag alkalmazásával kell történnie. Az MHT rendszeres szakorvosi ellenőrzést igényel, mely magába foglalja az okafogyottá vált kezelés leállítását is.
