Pénzügyeink
Folyamatos, főleg a vállalkozói szférából kiinduló bírálat tárgya az a gazdaság- és monetáris politika, amely majd egy évig tartó hánykolódás után újra az erős sávszél közelében tartja a forint árfolyamát, viszonylag magas, s az utóbbi időben is csak alig mérséklődő rövid lejáratú kamatok mellett. Az állampapír-piaci folyamatok most már előrevetítik a kamatcsökkentés alakulásának folytatását, de nő az aggodalom az iránt, hogy a forint árfolyamának egy gyengébb szintre való beállása (250-260 forint/euró) nem graduálisan, hanem egy hirtelen piaci hangulatváltás keretében lökésszerűen és az ilyenkor szokásos túllövéssel fog végbemenni. Egy ilyen eseménysorozat viszont újfent megakasztaná a kamatcsökkentés folyamatát.
Azzal viszont szinte mindenki egyetért, hogy a jelenlegi helyezet ingatag, hosszabb távon nem tartható fenn. Érdekes módon közben a gazdaság bizonyos mértékben alkalmazkodik a helyzethez, a finanszírozást igénybe vevő és/vagy nagyobb devizaforgalmat bonyolító cégek igyekeznek úgy alakítani a pénzügyi gazdálkodást, hogy az év végén a pénzügyi eredmény ne írja felül az elért üzemi eredményt. A lakosság deviza-hitelfelvételi hajlandósága ismert. A vállalatok körében is növekszik a devizafinanszírozás aránya, függetlenül attól, hogy a nettó export devizabevétele csak a cégek egy részénél képezi a devizahitel visszafizetésének forrását. Ráadásul nem is mindig teremtik meg az összhangot a devizabevétel, a hiteltörlesztés és a kamatfizetés devizaneme között. Vállalati körben éppúgy, mint a lakosságnál, a svájci frank térnyerése figyelhető meg.
A devizahitel iránti növekvő kereslet oka nem a természetes fedezetre való törekvés, hanem egyszerűen az alacsonyabb kamatkiadás iránti igény, amely párosul azzal a reménnyel, hogy nem lesz olyan mértékű forintgyengülés, mint amilyet a kamatkülönbözet okán magasabb határidős árfolyamjegyzésből várakozás gyanánt ki lehet olvasni.
Ezért érdemes az exportőröknek az euróbevételt folyamatosan határidőre eladni, realizálva a magasabb határidős árfolyam miatti többletbevételt. Természetesen, ha ezt teszik, akkor már nem volna szabad az exportszállítást ugyancsak devizahitel felvételével előfinanszírozni, mert a dupla fedezés ellenkező irányú árfolyam-kockázati kitettséget eredményez.
Az alapvetően importőr cégek ugyancsak devizahitelt vesznek fel pusztán a kamatkülönbözet által vezérelve, de ők nem éreznek késztetést az importkiadásokhoz szükséges deviza határidőre való megvásárlásához. Nekik a magasabb határidős árfolyam nem férne bele a belföldi árképzésbe, ez látszólag versenyképtelenné teszi őket. Így egyszerűen reménykednek a viszonylag olcsó devizavásárlást biztosító árfolyam fennmaradásában.
Így olyan kép rajzolódik ki, amellyel senki sem jár olyan rosszul, mint amennyire az elsőre látszik, de e képhez persze az a lehetőség és félelem is társul, hogy egy hirtelen árfolyamgyengülés nem a vállalkozói szféra igényei és a gazdaságpolitika szándékai szerint rendezi át a jövedelmi pozíciókat.
Érdemes azon elgondolkodni, mi teszi lehetővé, hogy huzamosabb ideig egy viszonylag erős, nem gyengülő árfolyam párosuljon egy 8-10 százalékot is elérő kamatkülönbözettel és ennek eredményeként a devizaeladó számára kedvező határidős árfolyamokkal. (Számszerűen, ez idő szerint egy 244 forint/euró napi árfolyam mellett az egy év múlva esedékes devizabevételt 259 forint/euró határidős árfolyammal lehet rögzíteni.)
A rejtély kulcsa az államnak az adósságmenedzseléssel kapcsolatos magatartásában rejlik. Az Államadósság-kezelő Központ csak nagyon körülhatárolt devizakockázatot vállal. Az államadóságnak negyede deviza, háromnegyede forintban denominált kincstárjegy és államkötvény. S alapvetően ezen papírok hozama eredményezi a magas kamatszint fenntartásának kényszerét. Ugyanis azok a külföldi befektetők, akik veszik és tartják ezeket a papírokat, igenis számolnak az árfolyamkockázattal, azzal, hogy egy forintgyengülés lényegesen csökkentené ezen papírok szemükben releváns euróértékét. A magas államadóság és államháztartási hiány miatt erről a befektetői körről lemondani még nem tudunk, és ily módon a magyar gazdaságpolitika hitelességi deficitje pénzbe kerül. Aki Magyarországon devizában adósodik el, és aki határidőre kedvezőbb árfolyamon adja el a devizát, az némileg mentesíti magát ennek az államadósság-finanszírozási költségnek a rá eső részétől, az államnak viszont a költségvetés kamatkiadásaira is meg kell teremtenie a fedezetet, és ez is korlátozza egy közeljövőben megvalósuló adócsökkentés lehetőségét.
A főként nagyobb exportban érdekelt vállalkozói rétegnek ezért elsősorban az államháztartási hiány drasztikusabb csökkentését kellene követelni, ha a cél egy némileg gyengébb forint és egy alacsonyabb forintkamatszint. Ezen előfeltétel teljesítése nélkül voluntarista módon nem igazítható sem az árfolyam, sem a kamatszint.
