BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővülő hitel az MFB-től

A korábbi vállalkozásösztönző programok összevonásával, bővített célokkal és 145 milliárd forint új forrás bevonásával indul útjára a Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési hitelprogram. A vállalkozásfejlesztések céljából meghozott sokféle intézkedés okozta káoszban kíván rendet teremteni a Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési program. Az így született vállalkozásfejlesztési hitelprogram kerete 310 milliárd forint, ebből 165 milliárd már eddig is a vállalkozók rendelkezésére állt.

A rövidesen induló összevont vállalkozásfejlesztési hitelprogram keretében felvehető hitelösszeg nagysága ötmillió forinttól egymilliárd forintig terjedhet, és egységes feltételekkel férhető hozzá. Azaz a hitelek egységesen 15 éves futamidővel, Euribor + 4 százalékos kamattal és maximum kétéves türelmi idővel vehetők fel. A vállalkozások számára hirdetett hitelprogram többek között munkahelyteremtés-ösztönzési, városi és települési rehabilitációs, kulturális (például filmgyártáshoz szükséges infrastruktúra-fejlesztés), innovációs, környezetvédelmi céllal, illetve PPP típusú finanszírozási lehetőséggel bővül ki. A harmonizált kondíciójú, refinanszírozással működő és a vállalkozások számára egyszerűbbé és ily módon egyablakossá váló rendszerben csak a hitelcélok között kell majd választani.

A hiteleket a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. euró alapon folyósítja, így azok a piacinál olcsóbb kamatokkal vehetők fel. A forint-euró árfolyam ingadozása miatt felmerülő árfolyamkockázatot az állam vállalta magára.

A gazdasági tárca www.lendulet.hu néven egy honlapot is elindított, amely egy olyan "elektronikus forrástérkép", ahol valamennyi fejlesztési forrásról tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők: a vállalkozók, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az állami intézmények. Menüjében hírek, szabályozás, hasznos linkek, kérdések és válaszok, valamint pályázatírók is szerepelnek. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.