A színházak általában nem januárban, hanem az őszi szezonkezdéskor szokták korrigálni jegyáraikat - ez jórészt most is így történt. Csak a Budapesti Kamaraszínház direktora nem várta meg a szezon kezdetét: a három helyszínen évente átlagosan 610 előadást játszó társulat március óta új helyárakon értékesíti a jegyeket. A Shure és az Ericsson Stúdióban 1750 forint az ár, a Tivoli Színházban pedig ez a legolcsóbb kategória, a legdrágább 2200 forintba kerül. A gyerekelőadásokra 900 forintért lehet belépőt váltani. "Ennél drágább jegyeket a mi közönségünk nem bír el" - magyarázza Szűcs Attila gazdasági vezető, aki elmondta azt is, hogy az így befolyó bevétel az összes költségük 20 százalékát fedezi. Az állami támogatás aránya közel 70 százalék. Ezek miatt mindenképpen meg kell tartaniuk a közönségüket, amely 99 százalékban tölti meg esténként a három nézőteret.
Farkas Ágnes, a Nemzeti Színház gazdasági igazgatója elmondta: az idei árkorrekció náluk kizárólag az inflációt követi. Itt a legdrágább belépő 3500 forint, de 1200-tól indulnak az árak, így a középkategória kétezernél alig kerül többe. A Stú-dióban 1800 és 2500 között alakul a belépődíj. Farkas Ágnes szerint elképzelhető, hogy a következő szezontól különböző bérleteket is bevezetnek.
A Vígszínház már száz éve fejlett bérletrendszerrel működik - mondja Lázár Egon, a körúti nagyszínház gazdasági igazgatója, aki szerint a bérletek a színháznak és a nézőnek egyaránt biztosítékot jelentenek. A tavalyi azonos időszakhoz képest az idén 10 százalékkal több bérletet adtak el. Az előző szezonban közel 12 ezer bérlővel büszkélkedhetett a teátrum - a sorozatok közül a kombinált bérletek a legnépszerűbbek, amelyek hat előadást kínálnak a Pesti és a Vígszínházban. Ezekből az idén 5500 és 9000 forint között vásárolhatunk, de már 1500 forintért is lehet széket bérelni a Víg három előadására. Kínálnak még tematikus bérletet, valamint olyat is, mely az Operettszínházzal közös. A jegyárak 300 és 2600 forint között mozognak, a Pestiben 1100 forint a legolcsóbb belépő az új évadban - az áremelkedés 9 százalékos.
A szintén fővárosi fenntartású Katona József Színházban azonos mértékű, szintén csak inflációkövető az áremelés azok után, hogy tavaly, az új adótörvények bevezetésekor az inflációt jóval meghaladó mértékben voltak kénytelenek a jegyvásárlókat terhelni - tudtuk meg Mattyasovszky Bence ügyvezetőtől. Az Új Színházban 1800-tól 2500 forintig sorolták be most az egyes kategóriákat, a Stúdiószínpadon 1100 és 1500 forintos a helyár, az emelkedés információink szerint itt is csak az inflációt követi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.